Reményik Sándor: Lelkem király...
Aranyos, kongó trónteremben, -
Bíborbaldachin alatt, - egyedül.
S a szomszédba, a királykisasszonyhoz
Nagynéha, álmokat küld - követül.
A szomszédból, a királykisasszonytól:
Apródokat, - halkléptű álmokat.
És fáj neki az üres trónterem,
És a fején a korona nehéz.
S a sisaktalan, bús, fürtös fiú,
Kit hozzá küld a szent királyleány.
És mégis sorsszerű és kénytelen,
Mint egy Istentől rám övezett kard.
Ajtónállói: dárdás csillagok,
S az ég az ágya, melyben elpihent.
S a márványlépcsőn nem száll le soha,
Mert szomorú, de szép így, - egyedül.