Reményik Sándor: Találkozás
Találkozás
A budai Verbőczy gimnázium ifjúságának,
1932 március 5. emlékezetére
1932 március 5. emlékezetére
Fiúk, én nem tudom, ez hogy esett:
Egyszer csak ott álltam közöttetek.
Egyszer csak ott álltam közöttetek.
Fölöttem lomhán úsznak szürke évek,
És hónapokig nem érzem, hogy élek.
És hónapokig nem érzem, hogy élek.
A mának szürke közöny-óceánján
Magam is úszom, közönyösen, árván.
Magam is úszom, közönyösen, árván.
Aztán, néha, egy déli szigeten
Zöld ág lobog, illat száll melegen'.
Zöld ág lobog, illat száll melegen'.
Ilyen szigeten álltam köztetek:
Fiúk, én nem tudom, ez hogy esett.
Fiúk, én nem tudom, ez hogy esett.
Kikeltek rég elhullatott magok
Amikre itthon alig gondolok.
Amikre itthon alig gondolok.
És tapintható nagy-nagy közelségben
Elém lobbant nem-sejtett szép vetésem.
Elém lobbant nem-sejtett szép vetésem.
Ujjongó, ifjú déli szigeten
Zöld ág lengett, illat szállt melegen.
Zöld ág lengett, illat szállt melegen.
Szeretnek, gondoltam, - tehát: vagyok.
Nagyot dobbant szívem, a tetszhalott.
Nagyot dobbant szívem, a tetszhalott.
Hát mégis, mégis tettem valamit,
Jó helyre szórtam lelkem magvait.
Jó helyre szórtam lelkem magvait.
A legjobb helyre, a dél szigetére,
A legjobb helyre: a jövő szívébe.
A legjobb helyre: a jövő szívébe.
Nekem nincs se fiam, se tanítványom,
És mégis virul kettős apaságom.
És mégis virul kettős apaságom.
És mégis zöldel nem-sejtett vetésem
Túl szürke ködön, rejtett messzeségben.
Túl szürke ködön, rejtett messzeségben.
Akkor is, ha itt földig ver a kétség
És sárban hagy az illanó reménység.
És sárban hagy az illanó reménység.
Suhog az én vetésem szabadon,
Míg itt leőrlöm rabszolga-napom.
Míg itt leőrlöm rabszolga-napom.
Fiúk, én nem tudom, ez hogy esett,
Egyszer csak álltam, s szóltam köztetek.
Egyszer csak álltam, s szóltam köztetek.
1932 április 3
