Reviczky Gyula: Papir-romok
Papir-romok
Irásim közt motozgatok,
Foszlányokon merengek.
Ez össze-vissza hányt lapok,
Ezek a csonka versek
Másoknak semmiségek;
Nekem egy ifju élet.
Foszlányokon merengek.
Ez össze-vissza hányt lapok,
Ezek a csonka versek
Másoknak semmiségek;
Nekem egy ifju élet.
Valósulatlan álmival
Elhervadt ifjuságom.
Óh, mind veszendő, mind kihal!
Csak tünemény, csak álom!
Százszor jobban szeretjük,
Ha vége s eltemettük.
Elhervadt ifjuságom.
Óh, mind veszendő, mind kihal!
Csak tünemény, csak álom!
Százszor jobban szeretjük,
Ha vége s eltemettük.
Jövel, kis illatos levél,
Te drága kéz irása.
Sejtelmes vágyakról beszél
Minden kicsiny vonása.
Remények láza nemrég,
Most édes-kínos emlék.
Te drága kéz irása.
Sejtelmes vágyakról beszél
Minden kicsiny vonása.
Remények láza nemrég,
Most édes-kínos emlék.
Egy-két virágot, levelet
Még áhitattal őrzök.
De a regénynek vége lett
S a szív hozzá törődött.
Másért küzd, fáj szünetlen':
Nyugalma lehetetlen.
Még áhitattal őrzök.
De a regénynek vége lett
S a szív hozzá törődött.
Másért küzd, fáj szünetlen':
Nyugalma lehetetlen.
A jó barát minden sora
Nagy eszmék hirdetője,
Volt szebb jövő apostola,
És Judás lett belőle.
Megcsalt, megmart azóta.
Sebaj! Hisz' régi nóta.
Nagy eszmék hirdetője,
Volt szebb jövő apostola,
És Judás lett belőle.
Megcsalt, megmart azóta.
Sebaj! Hisz' régi nóta.
Foszlányok! rongyok! A jelen
Csúf meghazudtolása!
Egykor barátság, szerelem...
S gunyos visszája márma.
El, el, fakó halottak!
Emésztő tűzbe doblak.
Csúf meghazudtolása!
Egykor barátság, szerelem...
S gunyos visszája márma.
El, el, fakó halottak!
Emésztő tűzbe doblak.
Legyetek porrá, hamuvá,
Mint lángoló szerelmem.
Az idő sírba hantolá,
S óh, mégis temetetlen.
Fel-feljár, hogy kisértsen,
A mult emlékeképen.
Mint lángoló szerelmem.
Az idő sírba hantolá,
S óh, mégis temetetlen.
Fel-feljár, hogy kisértsen,
A mult emlékeképen.
Nem! Mégse, bús papir-romok,
Őrizlek néma kéjjel.
Szivem csak emlékszik, zokog;
Lángol, de haj, nem ég el,
Ti hamuvá, porrá lehettek;
De én azért sosem felejtlek!
Őrizlek néma kéjjel.
Szivem csak emlékszik, zokog;
Lángol, de haj, nem ég el,
Ti hamuvá, porrá lehettek;
De én azért sosem felejtlek!
