Somlyó Zoltán: ÉN KÖLTŐ VOLTAM
ÉN KÖLTŐ VOLTAM
Az emberöltő, mit a test leélhet,
a lélek vágyainak oly kevés.
Mámorral és haraggal zúg az élet
és fáj az álom s fáj az ébredés.
Mi szenvedés a testnek, azt a lélek
el nem felejti lent a föld alatt...
Minden dalomban lelkem énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
a lélek vágyainak oly kevés.
Mámorral és haraggal zúg az élet
és fáj az álom s fáj az ébredés.
Mi szenvedés a testnek, azt a lélek
el nem felejti lent a föld alatt...
Minden dalomban lelkem énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
A testem oly törékeny és felejtő,
száz púppal terhes, romlott és avult.
Mióta itt van, csak a rosszra vágyott,
mindég rosszabb lett, sohasem javult;
s ha napfényben ég is az epidermis,
de haj, halálba mártva a belek...
Minden dalomban lelkem énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
száz púppal terhes, romlott és avult.
Mióta itt van, csak a rosszra vágyott,
mindég rosszabb lett, sohasem javult;
s ha napfényben ég is az epidermis,
de haj, halálba mártva a belek...
Minden dalomban lelkem énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
Mért bántotok most, hogy az alkonyégen
a lelkem egy kis nyugalmat talált!
Hogy testemben, mint üvegbúrán által,
oly tisztán látja szemem a halált!
Mért sajnáljátok tőlem, ami földi,
hisz dicsősége porbul porba száll...
Minden dalomban csak ezt énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
a lelkem egy kis nyugalmat talált!
Hogy testemben, mint üvegbúrán által,
oly tisztán látja szemem a halált!
Mért sajnáljátok tőlem, ami földi,
hisz dicsősége porbul porba száll...
Minden dalomban csak ezt énekeltem:
én költő voltam teljes életemben!...
