Tóth Árpád: EGY RÉGI HÁZ ELŐTT
EGY RÉGI HÁZ ELŐTT
Nézem a zöld sürűn napfénylő régi házat,
Kéményén kéklő füstje mily kedvesen kereng,
A vénhedt kúria, mint bölcs agg úr mereng,
Ki élte alkonyán szelíden ül s pipázgat.
Kéményén kéklő füstje mily kedvesen kereng,
A vénhedt kúria, mint bölcs agg úr mereng,
Ki élte alkonyán szelíden ül s pipázgat.
Itt volna élni jó... nyomom ne is keressék,
Zümmögne a napos nyár, mint sűrü mézü kaptár,
S hallgatna bölcs, fehér csönd, ha télre jár a naptár,
Mint arany ifjuság után ezüst öregség.
Zümmögne a napos nyár, mint sűrü mézü kaptár,
S hallgatna bölcs, fehér csönd, ha télre jár a naptár,
Mint arany ifjuság után ezüst öregség.
Itt lelkem, megpihennél, lennél mint régi ház,
Kék füstként felremegvén merengések sorát,
Szelíddé hamuhodna a bús, belső zsarát,
S küszöbödön nem ülne jajos Jóbként a gyász.
Kék füstként felremegvén merengések sorát,
Szelíddé hamuhodna a bús, belső zsarát,
S küszöbödön nem ülne jajos Jóbként a gyász.
Biztatnád önmagad: lélek, lélek, ne búsulj,
Fáj a világ? feledd el, tagadd meg, ó, akard,
Képzelj magadnak másat az erdőkkel takart
Magányba, szörnyü régit váltson szelíden dús új.
Fáj a világ? feledd el, tagadd meg, ó, akard,
Képzelj magadnak másat az erdőkkel takart
Magányba, szörnyü régit váltson szelíden dús új.
Hisz költő vagy te, látnok, igézz hát drága eszmét,
Vigaszos látomást, szebb földet és eget
Ó, ha nem is ragyogna másnak ma, csak neked,
Jöhet jobb nemzedék, amelynek kincse lesz még.
Vigaszos látomást, szebb földet és eget
Ó, ha nem is ragyogna másnak ma, csak neked,
Jöhet jobb nemzedék, amelynek kincse lesz még.
Dalolj... az ablakok a zengő napba tárva...
Élvezd, hogy lélek vagy te, ki büszkén fellebeg,
Rossz álom mind a többi: a könnyek és sebek,
Rossz álom a duhaj világ, a szörnyü csárda.
Élvezd, hogy lélek vagy te, ki büszkén fellebeg,
Rossz álom mind a többi: a könnyek és sebek,
Rossz álom a duhaj világ, a szörnyü csárda.
A csárda, hol az Ész meleg sugaru mécsét
A részegek leverték, és a pokoli korcsma
Sötétjén fojtogatja a lihegő és korcs Ma
Minden szép Tegnapunkat, mely hit volt és reménység.
A részegek leverték, és a pokoli korcsma
Sötétjén fojtogatja a lihegő és korcs Ma
Minden szép Tegnapunkat, mely hit volt és reménység.
Rossz álom mind a szörny, ki szennyben hempereg,
S alacsony homlokán a sohasem elég
Vérontás ősi, vad Káin-bélyege ég.
Ó, hidd: még jönnek új, igaz, jó emberek!
S alacsony homlokán a sohasem elég
Vérontás ősi, vad Káin-bélyege ég.
Ó, hidd: még jönnek új, igaz, jó emberek!
S hidd: áldott a dalod, amelyben az új Ember
Forró, nagy szíve ver, s dobog szét a világba,
Testvéri édes érzést reszketve szét a fákba,
S a dúvad is, ha hallja, szelíd szemmel mereng el...
Forró, nagy szíve ver, s dobog szét a világba,
Testvéri édes érzést reszketve szét a fákba,
S a dúvad is, ha hallja, szelíd szemmel mereng el...
Hidd, ó, hidd: vár miránk egy szebb lét tiszta orma,
Amelyhez fölemeljük a sok bús földi dolgot,
Emberré lelkesülni és vélünk lenni boldog,
S nincs Gazság, Bűn s Iszony, mely onnan elsodorna...
Amelyhez fölemeljük a sok bús földi dolgot,
Emberré lelkesülni és vélünk lenni boldog,
S nincs Gazság, Bűn s Iszony, mely onnan elsodorna...
...Ó, ringass, drága ábránd, füst, lengébb lágy sziromnál.
Kábíts még el, ne szállj, jaj, mert zuhogva jönnek,
Mint iszonyú özönvíz, jaj, jönnek már a könnyek,
S mindent kioltanak. Ó, jaj, mert nem birom már.
Kábíts még el, ne szállj, jaj, mert zuhogva jönnek,
Mint iszonyú özönvíz, jaj, jönnek már a könnyek,
S mindent kioltanak. Ó, jaj, mert nem birom már.
1917
