Tóth Árpád: KÉT RÉGI KÖLTŐ
KÉT RÉGI KÖLTŐ
1
Berzsenyi
Zord énekes, borongva ünnepellek,
Alélt idők felém rémlő kolossza,
Az ős magyar síkságon antik Ossa,
Setét orom, kin szittya bú a felleg!
Alélt idők felém rémlő kolossza,
Az ős magyar síkságon antik Ossa,
Setét orom, kin szittya bú a felleg!
Vulkánszived nehéz lávája ellep:
Villámaid tüzétő1 csillagozva
Erőt tanúl a halk utód kobozza,
S hallom zihálni sziklatömbü melled!
Villámaid tüzétő1 csillagozva
Erőt tanúl a halk utód kobozza,
S hallom zihálni sziklatömbü melled!
És reszketőn idézem régi, fáradt
Estéid kedvét, míg csöndben borozván
Késztéd lelked szebb korba szállni el,
Estéid kedvét, míg csöndben borozván
Késztéd lelked szebb korba szállni el,
S szolgáid félve és juházva vártak:
A bús magyar szók, sok kevély oroszlán
Magányod vén barlangján, Dániel!
A bús magyar szók, sok kevély oroszlán
Magányod vén barlangján, Dániel!
2
Csokonai
Vitézem, ó, te nem voltál a zordság
Vitéze, vén diák csak, kálvinista,
Ki kósza farsang víg kulaccsát itta,
S a gráciák kezébe tette sorsát.
Vitéze, vén diák csak, kálvinista,
Ki kósza farsang víg kulaccsát itta,
S a gráciák kezébe tette sorsát.
Ám bús homok szent venyigéje, hordád
Lelked szelíd fürtjét, és drága, ritka
Borából új fájdalmak méla titka
Halk verseinkbe dús izekkel forrt át.
Lelked szelíd fürtjét, és drága, ritka
Borából új fájdalmak méla titka
Halk verseinkbe dús izekkel forrt át.
Ó, látlak: lomha árnya nőtt a fáknak,
Már láz gyötört, s a rózsás gráciáknak
Lárvája hullt, és párka-arca lett,
Már láz gyötört, s a rózsás gráciáknak
Lárvája hullt, és párka-arca lett,
S még görnyedtél egy édes rím felett,
Szemedben végső fény gyúlt, húnyó csillám,
S kezed lassan, reszketve írta: Lillám!
Szemedben végső fény gyúlt, húnyó csillám,
S kezed lassan, reszketve írta: Lillám!
1919
