Tóth Árpád: EGY NŐ HALÁLÁRA
EGY NŐ HALÁLÁRA
Alfred de Musset
Szép volt, ha búra hangoló
Kriptában a szunnyadva fekvő
"Éj" szobra, Michelangelo
Remekje szép, noha hideg kő.
Kriptában a szunnyadva fekvő
"Éj" szobra, Michelangelo
Remekje szép, noha hideg kő.
Jó volt, ha jóságnak elég,
Hogy adni könnyen nyíl a kéz szét,
Bár nyílni nem sugallta Ég,
S kincsét nem ízesíti részvét.
Hogy adni könnyen nyíl a kéz szét,
Bár nyílni nem sugallta Ég,
S kincsét nem ízesíti részvét.
Gondolkodott, ha ingatag
Beszédnek, melynek lágy zenéje
Csacsogva csendül, mint patak,
Lehetne gondolat a mélye.
Beszédnek, melynek lágy zenéje
Csacsogva csendül, mint patak,
Lehetne gondolat a mélye.
Imádkozott, ha két remek
Szemet lesütni földre néha,
Majd az eget bámulni meg
Imádságnak nem volna léha.
Szemet lesütni földre néha,
Majd az eget bámulni meg
Imádságnak nem volna léha.
Mosolygott is tán, hogyha él
A zárt bimbó, mely meg se sejti,
Hogy ráfuvallt az anda szél,
Mely máris illan s elfelejti.
A zárt bimbó, mely meg se sejti,
Hogy ráfuvallt az anda szél,
Mely máris illan s elfelejti.
Sírt volna is tán, ha hanyag
Finom kezét keblére téve,
Sejthette volna, hogy agyag-
Testünk szent harmatok edénye.
Finom kezét keblére téve,
Sejthette volna, hogy agyag-
Testünk szent harmatok edénye.
S szeretett volna is talán,
Ha gőgje, cifra lámpaképpen
- Hiú fény egy sírbolt falán -,
Nem ég vala meddő szivében.
Ha gőgje, cifra lámpaképpen
- Hiú fény egy sírbolt falán -,
Nem ég vala meddő szivében.
Meghalt, és nem is élt e nő,
Mert amig élt is, tetszhalott volt,
Kezében élte könyve ott volt,
S elejté olvasatlan ő...
Mert amig élt is, tetszhalott volt,
Kezében élte könyve ott volt,
S elejté olvasatlan ő...
