Verseghy Ferenc: 101. Dórishoz.
101. Dórishoz.
Eltűnt a' napnak fényessége,
's a' bíbor, melly nyugtában ége,
A' hold kiúszik ősz egünkre;
az éj langy álmot hint földünkre,
's a' bíbor, melly nyugtában ége,
| pej szürkűletre változik. |
az éj langy álmot hint földünkre,
| melly hűs homályba zárkozik. |
Jer Dóris! a' szomszéd erdőbe,
hol szunnyadékony ágernyőbe
's hol csak csörgése a' vizeknek
vagy zajja zeng a' zsib szeleknek,
hol szunnyadékony ágernyőbe
| a' gerliczék elültenek, |
vagy zajja zeng a' zsib szeleknek,
| midőn gallyakba ötlenek. |
Hadd mondgya ott meg sóhajtásom,
melly szünhetetlen lángolásom
's melly tűrhetetlen csüggedéssel
ohajtom, hogy szent esküvéssel
melly szünhetetlen lángolásom
| azóta, hogy megláttalak; |
ohajtom, hogy szent esküvéssel
| örökre nőmnek vallyalak! |
Felelly meg egyszer hűseidnek,
kik áldozván sok ékeidnek,
's ha még nem tudgya kétességed,
kit boldogítson szívességed?
kik áldozván sok ékeidnek,
| esengve kérik szívedet! |
kit boldogítson szívességed?
| javaslom, válassz engemet. |
Nem nézek én a' gazdagságra,
vagy ősi fénnyel tellyes ágra,
Nem hódol szívem friss eszednek,
sem omladékony szépségednek;
vagy ősi fénnyel tellyes ágra,
| midőn éretted esdeklek. |
sem omladékony szépségednek;
| erkölcsöd a' mit tisztelek. |
(1806.)
