Vörösmarty Mihály: A HŰ SZERETŐ
A HŰ SZERETŐ
Sík országúton vágtat a huszár,
Nap játszik messzecsengő fegyverén;
Oly szép, oly könnyü, mint a gyors madár,
S nincs semmi bánat, semmi bú szivén.
S tündöklik omolt haja, mint az arany."
Nap játszik messzecsengő fegyverén;
Oly szép, oly könnyü, mint a gyors madár,
S nincs semmi bánat, semmi bú szivén.
| "Oly könnyüden, oh lovag, el ne rohanj, |
| Sík útközön űl |
| Szép lány egyedűl, |
Fel a porból, hugám, katona jő!
Szól a lovag, s heven száguld elé,
Adj egy csókot, ha nem lesz is kettő,
Vígan hadd rohanjak sírom felé!
S mellére lecsügg feje bánatosan."
Szól a lovag, s heven száguld elé,
Adj egy csókot, ha nem lesz is kettő,
Vígan hadd rohanjak sírom felé!
| "Oly vígan, o hadfia, mégse rohanj, |
| Lód lába előtt |
| Ül hű szeretőd, |
Döbbenve féket ránt a gyors lovag.
Hogy úton ülni látja kedvesét,
És félreszáguld, félre elrobog,
Retteg jajától, s látni fél könyét.
Nem sír; panaszatlan a néma halál."
Hogy úton ülni látja kedvesét,
És félreszáguld, félre elrobog,
Retteg jajától, s látni fél könyét.
| "Oly félre; o hadfia, mért rohanál? |
| Holt kedvesedet |
| Nem nézed-e meg? |
1830
