Vörösmarty Mihály: EGYED ANTALHOZ
EGYED ANTALHOZ
Mint vagy Egyed, hű nyájadnak közepette, miként van
Zeng-e panaszt magyarúl, mint nyelvén, érdekelőbbet?
Amit fáradozó elméd készíte, ne titkold,
Melyre ugyan méltó, oly fényben, lássa hazánk is
Hát ha az ősi hadak rendét s a mostanit írnád:
S látnók, a döntő magyarok mint víttanák egykor,
A fejedelméért vérrel s élettel adózó
Melyek vagy rontván vagy emelvén honni erőnket
Mert mi egyéb, ha nem a harcok, tarthat meg akármely
Ah így van, s volt ez. De ha mind ezt fényre vihetnéd,
Vagy tán kezded már. Mit is érhet gyenge beszédem?
Élj, s mint a lefolyó Duna, szüntelen élve hazádnak
Én ösvényeimen meg nem csökkenve haladván
És ha elégled ezent, mit tiszteletedre viszek most,
| A szomorú Naso durva getái között? |
| Hallja-e Hunnia is már valahára szavát? |
| Önts, ha lehet, szaporán a magyar észre sugárt. |
| Már egyszer nevedet munkai címed után. |
| Nemzeti érzésünk gyúlana általad is, |
| Nádasdit látnók Prusszia romja fölött, |
| Nagy nemesek harcát, s közben ezernyi csatát. |
| Megtarták így, mint most van, az ősi hazát. |
| Országot? mi egyéb szerze nekünk is, Egyed? |
| Mennyire jutna neved, mennyire érdemeid. |
| Nagyra nagy ösztön kell, s azt szived adja, nem én. |
| Erdemmel hosszítsd a rövid életüdőt. |
| Megteszem, amit hágy végzenem a kis erő, |
| Több nem kell: szívből s nem jelesedni viszem. |
Börzsöny, 1822. június - szeptember
