Vörösmarty Mihály: SZOMORÚ BIZTATÁS
SZOMORÚ BIZTATÁS
Vesztedre mégy-e ily örömest? vagy a
Tündér reménység biztata újolag?
Tündér reménység biztata újolag?
| Oh, annyiszor megcsalt ez immár |
| S búslakodást hagya tört szivedben. |
Csak menj, ha nyersz, nincs embere boldogabb
A nagy világnak mint te; ha vesztesz, ah
A nagy világnak mint te; ha vesztesz, ah
| Akkor kiállta szíved a bajt |
| S aggodalom nem emészti többé. |
S a mindeneknél oly iszonyú halál
Vázképivel nem lesz iszonyú neked:
Vázképivel nem lesz iszonyú neked:
| Ohajtva dőlsz rá, míglen élted |
| Lángja hideg kebelén elalszik. |
Csak menj, különben sincs napodon öröm,
Kétség remény közt ingadoz életed:
Kétség remény közt ingadoz életed:
| Ez biztat és csal; az dühödten |
| Dúlja szorúlt kebeled nyugalmát. |
Börzsöny, 1822
