Vörösmarty Mihály: A HAZAFI
A HAZAFI
Látogató ha keres, mondjátok, nem vagyok itt benn:
S tartja ölelve hegyét, völgyét, és síkjait, és az
Fölhat a trón kebelébe szilárd, hűségteli gonddal,
És megnyílnak előtte az elmúlt századok évi,
S aggodalom s szent érzelmek közt kérdi magától:
De jön idő, melyben süker éri a fáradozó főt:
És a barátságnak megnyílnak termeim újra,
Még jön idő, melyben poharat fogok ütni vidáman,
Addig zárva vagyok, test, melynek lelke kiszállott,
1843. december 16. előtt
| Lelkem a kedves hon messze határira szállt, |
| Országos folyamon tengerek árjaig ér. |
| Munkás szánat közt a kalibákba benéz. |
| S ami jövendőt a végzetek árnya takar. |
| Mit kell szólnia, mit tennie érted, o hon! |
| Akkor nyílt ajtóm látogatóknak örűl; |
| Szívvel, lélekkel honn lesz a gazda megint. |
| S jobbom jó kezeket híven ölelve szorít. |
| S zöld ágat keres a hon koszorúja közé. |
1843. december 16. előtt
