Zrínyi Miklós: [II.] IDILIUM
1. | Kegyetlen, hová futsz? te árnyéknál könnyebb! |
Ah, ne légy mintegy kű s márvánnál keménnyebb!
Ne légy salamandra és jégnél hidegebb!
2. | Talám félsz, szüvemtől, hogy oly erőssen ég, |
Ne félj, szüvem tüzének mert vagyon oly vég:
Az én lelkem kivül senkiben ez nem ég.
3. | Talán félsz ijamtol, kit hordozok velem? |
Nyilamnak nincs hegye, nincs mérges szerelem
Ijamban, de vagyon csak tűled félelem.
4. | O, te nagy forgó szél, állits meg futását, |
De félek, hogy te is nem éred futását,
Röpülni ereszti ha sebes sugárát.
5. | O, ne fuss előttem, szép Viola virág! |
Nem vagyok Harpia, kit látni is rutság;
Nem, kit Hercules tett egekben, vad csillag
6. | Noha, mit tagadom? bizony csuda vagyok: |
Bizony megváltoztam, mint görög hadnagyok:
De ne félj, ártalmas nem is fene vagyok.
7. | Ne fuss, kérlek, előttem! jusson eszedben, |
Laurussá változott, ugy akarta isten,
Mert kegyetlenségért isten is kegyetlen.
8. | Apollo istennek sok szép könyörgését, |
Te penig ennek is neveted esetét,
Neveted Cupidónak erős fegyverét.
9. | Nem csuda, mert kű vagy, mert alabastrumnál, |
Cupidónak nyila ellened nem használ;
Megtompul terajtad, s testedben meg nem áll.
10. | Ha Isten akarná, változnál csudára: |
De Késmárk tetején nőtt kemény tölgyfára,
Ottan hadakoznál szeleknek urára.
11. | Az is meglágyulna én könyörgésemre, |
Te penig mint vad griff szomjuzol véremre;
Nem is nézsz énrám is, nem hogy beszédemre.
12. | Nem használ tenálad az én könyvhullásom, |
Kegyetlen Sirena, nézheted sirásom,
Nem könyörülsz, nem szánsz, látván kárvallásom.
13. | Mint ama könnyü köd az forgószél előtt, |
Mint hideg hóharmat nap melege előtt,
Mint für karvoly előtt, mint árnyék nap előtt.
14. | Bár vólna lábad is oly mozdulhatatlan, |
Nézd, az merre te futsz, tüske, mely számtalan:
Oltalmazd magadat, ne menjen lábadban.
15. | Jaj, szerelmes Violám, ójad magadat, |
Ne szakassza szederjén arany hajadat,
Állits meg, állits meg, kérlek, futásodat.
16. | De mindenre bátor vagy, csak éntülem félsz, |
Engem rút kigyónak, engem sárkánnak vélsz,
Mert sok könyörgésemre csak meg nem is térsz.
17. | Bár fuss el temagad, csak add meg szüvemet; |
Azt tudom bizonnyal, hogy magaddal vitted,
Ha vissza nem adod, hát vigy el engemet.
18. | Add meg zálagomat, mert majdan elveszek, |
Mert szemeim úntalan forrású vizek.*
19. | Nyavalyás, mit futok, mint az szomju szarvas |
Mint szelégyithetlen sebes kesellyő-sas,
Elröpülsz előttem, s elfutsz, mint vad farkas.
20. | De bizony nem ugy van, mert szebb vagy farkasnál, |
De nem is márvány vagy, mert ha márvány volnál,
Én előttem oly igen el nem futhatnál.
21. | Sasnak is szüve ég az szerelem miát; |
Hordozza farkas is szerelem igáját,
Mert társa kedvéjért szereti barlangját.
22. | De mi vagyon kemény magnesnél keménnyebb? |
Szereti az vasat: te penig keményebb
Magnesnél és vasnál, és jégnél hidegebb.
23. | Bizony mast elhittem: Caucasus volt anyád, |
Mert nem gondolsz, érted hogy én szüvem lankad,
Nem gondolsz, testemtől majd lelkem elszakad.
24. | Állj meg, édes vadam, bátor ne sokáig! |
Nem gondolok osztán, ha lelkem elválik
Világ-unta testemből, ki van mast alig.
25. | Bolond, mit törődöm, és az üdőt vesztem? |
Könnyü forgószelet heában kergetem,
Igy minden reménség eltünik előttem.
26. | Édességet találnék előbb epében, |
Előbb is árnyékot meleg verőfényben,
Lágyulást gyémántban, s irgalmat tengerben.
27. | Jól tudós vagyok már én állapatomban: |
Tudja jól Tantalus, nem észik almában,
S mégis kapdos utánna s fárad héában.
28. | Mégis utánnad én, mint Echo szó után, |
Mint tudatlan für csalogató sip után!
Mint egy kemény mágnes az hideg vas után.
29. | Én is kész-akartva hordozom hálómat, |
Látom és szeretem én nehéz igámat,
Mégis mint egy magnes szeretem vasamat.
30. | De te kegyetlenb vagy haragos Circénél, |
Ravasz Armidánál és Falsirenénél,
Medusánál, Scillánál és Tisiphonnél.
31. | Elbiztad magadat szép fejér orcádban, |
Mert hogy fekete vagyok ábrázatomban,
Azt tudod, vadember csinált Libyában.
32. | Tudod-é, fagyalfának fejér virága |
De noha fekete az szagos viola,
Felszedik és tészik süvegkarimába.
33. | Nem jobb-é az föld is, mely inkább feketébb? |
Vagyok, állandóbb is, fejérnél keménnyebb;
Noha, nem tagadom, legszerencsétlenebb.
34. | Mert szintén annyit tesz tenéked szolgálnom, |
Jégre épitenem, és szerecsent mosnom,
Holdra haragudnom, csillagok számlálnom.
35. | Ezt jövendölte, lám, undok üvöltéssel |
De bizony én bűnöm mást most nem érdemel,
Hogy megúntam hajnalt, utánnad mentem el.
36. | Viola, nem lészesz ezután gyötrelmem, |
Az szép Hajnalcsillag lesz az én szerelmem,
Bálványom, oltárom, és minden-víg kedvem