A felvilágosult abszolutizmus után
A felvilágosult abszolutizmus után
II. József halála után a kérdés az volt: vajon az abszolutizmus bukásával elbuknak-e a felvilágosult törekvések is? Más oldalról: vajon meghatározó szerepet fognak-e játszani a "diktatúra" elmúltával József volt, vele nem mindenben egyetértő, felvilágosult hívei?
Gyorsan kiderült: a felvilágosult reformtábor a felvilágosult abszolutizmus nélkül gyenge. II. József öccse, a Toszkánából kénytelen-kelletlen hazatérő II. Lipót ( 1790-1792) kész volt arra, hogy azonnal orvosolja a magyarságot ért súlyos, alkotmányos sérelmeket. Hitlevelet adott ki, megkoronáztatta magát, a híres 1791:10. törvénycikkben elismerte Magyarország függetlenségét. A nemesség azonban új uralkodója alatt nemcsak az alkotmányt, hanem saját kiváltságait is újra biztonságban tudhatta, s a konzervatív nemesi tábort, a többséget is átható, nagy, 1790-es, abszolutizmusellenes nemzeti lelkesedés hamar lelohadt. A reformerek pedig mindinkább háttérbe szorultak. A magyar törvényhozás munkájában, az alkotott törvényekben, aktákban, jegyzőkönyvekben 1790 után nem tükröződik az, hogy a felvilágosult abszolutizmus kora épphogy tovatűnt, s hogy épp zajlik az egyenlőséget, szabadságot, testvériséget (is) zászlajára tűző francia forradalom. A magyar társadalom vezető rétege saját érdekeit szem előtt tartva kiegyezett a – nem felvilágosult – abszolutizmussal. 1792-től – a forradalmi Franciaországgal háborúba sodródó és Napóleon bukásáig háborúban álló – II. Ferenc császár (1792-1835) minden korábbinál inkább rászorult a magyar rendiség segítségére. Az 1790 után szorgalmasan ülésező országgyűlések legfontosabb tárgya mindig a szükséges adó és katona megajánlása volt (s a rendiség rendre megajánlotta). A korszak elején pamfletek és röpiratok sokaságában jelentkező, az 1790/91-es országgyűlés által létrehozott bizottságok munkálataiban helyet kapó, szélsőségesen a jakobinusok mozgalmában felbukkanó reformeszmék nem, vagy alig kaptak teret az 1790 és 1812 között tartott 8 országgyűlésen, s nem kaptak teret a középszinten, a megyében sem. A jakobinusok összeesküvését követően a megriadt udvar a magyar progresszió képviselőit hosszabb-rövidebb időre félre is állította.
A hivatalos politika mélységes konzervatizimusa azonban megtévesztő. Már akkor is léteztek politikai nyilvánosságon kívüli fórumok. Az igen élénk levelezés, tudományos értekezések, többnyire kéziratban maradt politikai írások bizonyítják, hogy a hivatalos politikai fórumok tanúsága szerint lehangoló korszak valójában beilleszkedik a felvilágosult abszolutizmus évei és a reformkor közé.
