A neoabszolutizmus rendszere

Full text search

A neoabszolutizmus rendszere
A Haynau-féle nyílt katonai önkényuralmat 1850-ben egy polgáribb jellegű közigazgatás váltotta fel, de e változás nem jelentett szabadabb közéletet. Magyarországot részekre darabolták, leválasztották róla Horvátországot, Erdélyt, létrehozták a Szerb Vajdaságot és Temesi Bánságot és megszüntették a megyei szervezetet. A területi változások azonban nem jártak együtt a nemzetiségi igények kielégítésével; az új tartományok ugyanúgy német nyelvű igazgatás alá kerültek, mint az öt katonai kerületre felosztott Magyarország. Ahogy Pulszky Ferenc mondta, a nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. A legfelsőbb döntéseket az uralkodó nyílt parancsokkal (pátensekkel) közölte, az alsóbb szintű igazgatás szintén rendeleti úton történt. A híres-hírhedt belügyminiszterről, Alexander Bachról elnevezett rendszer működtetését a magyaros jellegű egyenruhájuk miatt "Bach-huszárnak" csúfolt nem magyar hivatalnokréteg, fenntartását a csendőrség és katonaság végezte. Működésének hosszú távú eredménytelensége is mutatta azonban, milyen igaza volt Kossuthnak, amikor 1848. március 3-i beszédében így fogalmazott: "Büró és bajonett nyomorú kapocs".
A neoabszolutista rendszer ugyan együtt járt Magyarország bizonyos modernizációjával, a polgári közigazgatás jó néhány elemének bevezetésével, de az ország komoly árat fizetett e jótéteményekért. Az adóterhek néhány év alatt 4%-ról 20%-ra nőttek. Az 1853. évi úrbéri pátens rendezte a jobbágyfelszabadítás folyamán nyitva maradt kérdéseket, így az állami kárpótlást is, de ebben sem a volt jobbágyok, sem a földbirtokosok számára nem volt sok köszönet, hiszen a kárpótlást részben az adóterhek újabb emeléséből fedezte a kormányzat. A közigazgatás germanizációja miatt a magyar köznemesség kiszorult az ország irányításából, illetve hazafias okokból nem is akart részt venni benne. A modernizáció és a nemzeti érzés nem első és nem utolsó konfliktusa játszódott le ekkor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit