A magyar rendek és a helyi hivatalok
A magyar rendek és a helyi hivatalok
A magyar állam és rendiség képviselői a törökök jelenlétét a hódoltság egész ideje alatt ideiglenesnek s jogtalannak tekintették. A magyar végvári katonák fegyvereire és a korábbi jogszokásra támaszkodva a királyi Magyarországra szorult magyar földesurak, a nemesi vármegyék, valamint a magyar állam és a katolikus egyház másfélszáz éven keresztül folyamatosan – s egyre nagyobb sikerrel – igyekezett behajtani az őt megillető adókat a törökök uralma alatt élő alattvalóktól. A török jelenléte miatt azonban hódoltságszerte a sommás vagy taxás adózás terjedt el, azaz a falvak és mezővárosok lakói általában egy összegben rótták le adóikat és kötelezettségeiket, s így a hódoltsági jobbágyok a királyi Magyarországon élő társaiknál jóval szabadabb státusnak örvendhettek.
Az adóztatáson túlmenően, a hódoltságiakat a közigazgatás és jogszolgáltatás eszközeivel is igyekeztek megtartani korábbi uraik. E próbálkozásukat azonban csak a 17. század derekától koronázta siker. A 16. században a hódoltságiak büntető és polgári pereiben még jobbára a török kádihivatalok intézkedtek, amelyek csak a kisebb jelentőségű ügyeket s a bírságok, büntetéspénzek behajtását hagyták meg a falusi és mezővárosi bírák hatáskörében. A századvég hosszú háborúja után a török igazgatási és jogszolgáltatási tevékenysége érezhetően meggyöngült. Sorra megszüntették azt a néhány kádihivatalt is, amely a 16. században a helyőrségek nélküli magyar városokban működött, s tevékenységük hovatovább csak a bírság- és büntetéspénzek begyűjtésére korlátozódott. Mivel a század derekáig a magyar rendiség szervei sem tudták átvenni e funkciókat, a 17. század eleji jogszolgáltatási vákuumban megerősödtek a helyi, falusi és mezővárosi bírók, illetve bíróságok. A 17. század derekától a nemesi vármegye azonban mind a jogszolgáltatás, mind pedig az igazságszolgáltatás területén egyre inkább elnyomta a helyi fórumokat, s nagyban csorbította a mezővárosok 17. század elején megerősödött autonómiáját.
