Szertefoszlott illúziók
Szertefoszlott illúziók
1526 és 1541 között politizáló eleinknek két illúzió szertefoszlását kellett megérniük. A józanabb politizálást az a csoport folytatta, amelynek tagjai Habsburg Ferdinándot emelték a magyar királyi trónra, s a Habsburgoktól várták az oszmán terjeszkedés feltartóztatását. Reményeikben azért kellett csalatkozniuk, mert nem ismerték fel, hogy a korabeli Európa meghatározó küzdelme nem a dunai régióban, hanem attól többszáz kilométerre nyugatra a spanyol Habsburgok és Franciaország között zajlott. Nem látták, hogy V. Károly politikájában csak ezután következett a török-kérdés, elsősorban a földközi-tengeri oszmán terjeszkedés, s csak másodsorban a magyarországi oszmán hódítás. Ferdinánd erői bátyja támogatása nélkül rendre elégtelennek bizonyultak a szultán által támogatott János király, majd ennek halála után a Budán berendezkedett törökök kiszorítására. A Habsburg-párt tagjai csak azzal vigasztalhatták magukat, hogy az európai nagypolitika kedvező fordulata esetén a Habsburg Birodalom seregei kiverhetik a törököket, s újból egyesíthetik a három részre darabolt országot. Aligha gondolták, hogy utódaiknak másfél évszázadig kell várniuk e pillanatra.
A János-pártiaknak 1541-re már e vigasz sem maradt meg. Azt hitték, megkerülhetik a történelem által felkínált alternatívát, s hogy létezik egy harmadik út, valamiféle önálló Magyarország, nemzeti királlyal az élén a két világbirodalom árnyékában. Tévedtek.
