A nemzetiségek mozgalmai
A nemzetiségek mozgalmai
Magyarország belpolitikai helyzete sem alakult kedvezőbben. Igaz, a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztését célzó parasztmozgalmakat és a közrend átmeneti megingását kihasználó antiszemita jellegű megmozdulásokat a kormány meg tudta fékezni. Az április-májusban kezdődő nemzetiségi megmozdulások lecsendesítése már több gondot okozott. A komolyabb bázis híján lévő szlovák nemzeti mozgalmat rendőri eszközökkel sikerült felszámolni. A katonai határőrvidék megléte miatt komoly fegyveres bázissal rendelkező szerb, horvát és román nemzeti mozgalmak vezetőiből hiányzott a tárgyalási készség, a magyar fél pedig nem rendelkezett az elfojtásukhoz szükséges fegyveres erővel. A horvát nemzeti mozgalom irányítása az udvarhű Josip Jellačić kezébe került, akit az uralkodó még a magyar kormány kinevezése előtt tett meg Horvátország bánjává, s aki működése kezdetétől nyíltan szervezkedett és fegyverkezett a magyar kormány ellen. Hiába ajánlotta fel a magyar kormány Horvátország számára az elszakadást; Jellačić legfőbb követelése az volt, hogy az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügyi minisztériumokat vissza kell olvasztani a központi osztrák kormányba. A délvidéki szerb mozgalom irányítását az aulikus konzervatív Josip Rajačić érsek vette át; s a mozgalomra egyre komolyabb befolyást gyakoroltak a török protektorátus alatt lévő Szerbia politikusai is. A szerb nemzeti mozgalom egy olyan területen követelt autonómiát magának, ahol a lakosság relatív többségével sem rendelkezett. A román nemzeti mozgalom vezetésében is az Erdély és Magyarország unióját ellenző, s a birodalom központi szerveivel kapcsolatot kereső személyek kerültek többségbe. A magyar kormánynak tehát súlyos belső konfliktusokkal kellett számolnia.
