Fegyverek és fegyveripar
Fegyverek és fegyveripar
Nehéz történelmi háttérrel, élethalálharc közepette is képes volt a magyar nép oly remekműveket létrehozni, amelyekben nemcsak a fejedelmek, főurak, gazdag polgárok igénye, páncélverők, kard- és csőkovácsok, huzagolók, lakatkészítők, agyazók, vésnökök, ötvösök verejtéke, hanem a manuális ipar és a fennkölt művészet igyekvése és tehetsége is egyesült.
Régészeink aprólékos munkája nyomán bizonyossá vált, hogy a magyarok képzett fegyverművesekkel, kovácsokkal, sőt ötvösművészekkel lépték át a Kárpátokat. Ékesen bizonyítja a mondottakat a Bécsben őrzött, világhírű Attila-szablya, amely a levédiai magyarság nyugati irányzatú körébe tartozik. A palmettás és a germán-normann ornamentika jellegzetes elemeit egyesíti, s egyik bizonyítéka a levédiai magyar fémművesség magas színvonalának. A Zsámbékon talált két román kori zabla is klasszikus bizonysága a fényűzésnek, de ezek egyben arról is tanúskodnak, hogy ez akkor már távolról sem volt barbár pompa, hanem Európa keresztény kultúrájában gyökerező, nem minden eredetiség nélkül, s szinte játszi könnyedséggel fölhasznált művészet. A részek remek harmóniájának kialakítását a bronz természetével, technikai sajátosságaival, illetve az ezekben levő lehetőségek felismerésével érték el. Bizánc lenyűgöző hatása és a nyugati kultúrkör varázsa a formakinccsel való bánásmód olyan szintjére vezette el iparosainkat, amelyre a tatárjárás (1241) csapást ugyan tudott mérni, de megsemmisíteni képtelen volt azt.
