Háborús veszteségek

Full text search

Háborús veszteségek
A háború mai eszünkkel szinte felfoghatatlan pusztítást okozott Magyarországon, akárcsak a háborúban részt vett más országokban. Hazánk a honvédséget, a polgári lakosságot, és főleg a magyar zsidóságot ért veszteségek következtében durván 660 ezer polgárát vesztette el, nem szólva a hadifogságba került százezrekről.
Jelentős volt az anyagi kár is: a javakban keletkezett pusztulás az 1938-as nemzeti jövedelem valamivel több mint ötszörösére és a nemzeti vagyon 90%-ára rúgott. A veszteségeket a harci cselekmények, a bombázások, a németek és nyilas csatlósaik, valamint a megszálló szovjet hadsereg által véghezvitt kiürítések okozták.
Megszakadtak az ország külkereskedelmi kapcsolatai is, hiszen a külkereskedelmi forgalom még 1944-ben is elérte az 1,2 milliárd pengőt, míg 1945-ben 3,7 millió pengőre zsugorodott.
A fő mezőgazdasági növények termése 1945-46-ban a háborút megelőző évek termésének alig több mint a fele volt. Ez komoly ellátási nehézségeket okozott. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a Vörös Hadsereg és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság élelmiszer-ellátásáról és a jóvátétel teljesítéséről is gondoskodni kellett. Így pl. az 1945. évi gabonamérleg szerint a közellátás rendelkezésére álló 43 000 vagon gabonából 35 700 vagont használtak föl belső ellátásra, a fennmaradó részből nemzetközi kötelezettségeket teljesítettek.
Jelentősen csökkent az állatállomány is. Mindez komoly ellátási gondokat okozott: egy ember az átlagos kalóriaszükségletének csak az 55%-át fogyaszthatta el.
Az újonnan alakuló magyar állam előtt további súlyos problémák, megoldandó feladatok tornyosultak: az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti szerződés jóvátételi rendelkezéseinek végrehajtása, a társadalmi-politikai berendezkedés demokratikus átalakítása, a gazdasági stabilizáció, Magyarország külpolitikai céljainak megvalósítása.
Ez utóbbihoz tartozott a szomszédos országokkal és a nagyhatalmakkal való kapcsolat rendezése, a kedvező békefeltételek kivívása.

Az újjáépítés. (A képen Gobbi Hilda színésznő)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit