Az izzólámpa

Full text search

Az izzólámpa
Az erősáramú elektrotechnika történetében egy másik területen is számos magyar sikert jegyeztek fel a historikusok, ez pedig a kriptonlámpa megalkotása, amelynek az volt a lényege, hogy a korábban a lámpákban alkalmazott kis atomsúlyú argon helyett a nagyobb atomsúlyú kriptont alkalmazva megnőtt az izzólámpák élettartama.
A világ első volfrámszálas izzólámpáit is már Magyarországon gyártották, mégpedig 1903-tól Juszt Sándor és Hanamann Ferenc szabadalma alapján. Az Egyesült Izzóban jött létre az 1920-as évek elején Pfeifer Ignác vezetésével az a kutatólaboratórium, amelynek első fizikus tagja Selényi Pál volt, s ahol azután Bródy Imre is dolgozott. Maga a Bródy név jól ismert a magyar irodalom történetében, hiszen Imre nagybátyja volt az író Bródy Sándor.
Bródy Imre az egyetem befejezése után a Nobel-díjas Max Born mellett dolgozott, s több közös szakcikket is írtak. Az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában Bródy Imre ismerte fel a kriptontöltésű izzólámpa alapelvét, s munkatársaival, Polányi Mihállyal, Theisz Emillel, Kőrösy Ferenccel együtt kidolgozta a kripton olcsó ipari előállításának módszerét is, s ennek nyomán épült meg az ajkai kriptongyár.

Minden elektromos
G. I.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit