Távírda és telefonhírmondó Budapesten

Full text search

Távírda és telefonhírmondó Budapesten
Már az előző fejezetben szóltunk a távíró forradalmáról. A magyar posta 1867-től kezdődően Hughes-féle betűnyomtató távíró gépeket használt, amely időközben modernizáltatott is, hiszen az 1900-as párizsi világkiállításon Pollák Antal és Virág József bemutatott egy képátviteli rendszerként működő gyorstávírót, s e képtávíró vezetéken 1200 kilométer távolságra óránként százezer szót tudott továbbítani. Bár az első kísérletre a Budapestet Temesvárral összekötő vonalon került sor, e találmányt elsősorban a franciák alkalmazták az első világháború előtti másfél évtizedben. A feltalálók latin betűkre is átdolgozták morzerendszerüket, s az óránként 40 ezer szó továbbítására volt alkalmas. A magyar posta e rendszert nem vette át.
Puskás jól ismerte a francia és angol dalműtelefonokat, de ő valami másra is gondolt, s 1893. február 16-án megszólalt a telefonhírmondó, vagyis a telefonos újság. Másnap a napilapok így fogalmaznak: e világcsoda Budapestet Európa első városává tette, Puskás Tivadar találmányát pedig így nevezték: szóval elbeszélt újság. Később e szabadalmat mások is átvették, s más országokban is megindult a beszélő újság. A 49 éves Puskás egy évre rá elhunyt, s így emlékezett rá az 1893. március 16-i Telefonhírmondós hír: "Puskás Tivadar, a Telefonhírmondó megteremtője ma reggel fél kilenc órakor életének negyvennyolcadik évében meghalt". A pontosság már akkor sem volt erősségünk . . .
Puskás tehát megalkotta a rádió ősét.
G. I.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit