A sertől a sörig
A sertől a sörig
A serfőző mesterség a 18. században vált ipari jellegűvé, hiszen a korábbi uradalmi serházak még igen szerény méretűek voltak, s egy hosszú munkafolyamat végén összesen 8-10 hordó sört tudtak előállítani. A 18. század elején azonban megkezdődött a városi serfőzők építése, s a komáromi serfőző cég azt irányozta elő, hogy saját céhét országos főcéhhé fejleszti, vagyis valamennyi serfőzőmestert saját társulásába akart tömöríteni, s ezzel országos szerephez juthatott volna, bár ez az ellenőrzési jog csak a városi üzemekre terjedt ki, az uradalmiakra nem. E jogot végül is az 1697-ben megalakult pesti serfőző céh nyerte el. Bizony az első években nem túl sokan szereztek szakképesítést náluk, hiszen a 19. század közepén a céhtagolt száma alig volt több félszáznál, ami azért is meglepő, mert az 1851-es összeírás szerint Magyarországon és Horvátországban 773 serfőzőház üzemelt.
Jelentős vállalkozó volt már a 18. század végén Mayer Ferenc, a tabáni serfőző bérlője, aki mintegy 3000 kataszteri holdon termesztett árpát és komlót, s 1796-ban nemességet is kapott, s ekkor nevét Mayerffyra változtatta. Érdekes dolog, hogy egyik sörházát 1873-ban egy orvos vásárolta meg, aki azt bérbe adta, s talán jobban megélt belőle, mint az orvoslásból, hiszen e vállalkozók jómódú emberek lettek, Mayerffyék pl. 1832-ben 266 ezer forintot hagytak utódaikra.
Később a sör szokásos alapanyagát néhány helyen a méz, illetve a lép is felváltotta, ezekből is erjesztettek sört, s híressé vált például a lőcsei méhser.
1843-ban egy Schmidt Péter nevű úr, aki borkereskedő volt, Kőbányán rendezett be serfőzőt, s jogutódai termékeit nyilván a jelen könyv olvasói is jól ismerik.
