Az új hidak
Az új hidak
A jelen század elején épült az Erzsébet híd, amely lánchíd volt, 290 méteres középső nyílással és négytámaszú, folytatólagos, rácsos merevítőtartóval. A láncok alapanyaga karbonacél volt. A hídterveket egy mérnöki csoport készítette, tagja volt Czekelius Aurél éppúgy, mint Nagy Virgil, a statikus Kherndl Antal vagy az alépítményi feladatokban jártas Zsigmondy Béla, aki már az előző híd munkálataiban is részt vett, akárcsak a statikus szakértők: Gállik István és Beke József. A híd láncait a Diósgyőri Acélmű készítette, s bizony a négy hídfő megépítése megizzasztotta a mérnököket és a kivitelezőket, hiszen a Gellért-hegy alatti hőforrások 45 fokos vize nem fogadta túl barátságosan e hatalmas építményt. Számosan elismerték, hogy ez a híd volt akkoriban a világ legszebb, monumentális lánchídja, s két évtizeden keresztül a legnagyobb támközű lánchídként tartották számon. A magyar hídépítőknek szerzett elismerést Svédországban, majd Norvégiában Ritter Mór, aki ottani hídpályázatokon nyert terveivel.
Évszázadunk második évtizedében kellett átépíteniük a mérnököknek a Lánchidat, s a tartóláncokat is folytacél szerkezettel cserélték ki. Ezt követően nevezték el a hidat Széchenyi-Lánchídnak.
Evvel egyidőben épült át a déli összekötő vasúti híd, megépült a Gubacsi híd, majd a dunaföldvári Duna-híd, s a harmadik évtizedben írtak ki pályázatot a Boráros téri hídra, majd az Árpád hídra. A 339 méter hosszu Petőfi hidat végül is Álgyay Hubert Pál tervei alapján készítették el, s épült meg 1937-re, míg a 928 méter hosszú Árpád hidat Kossalka János tervezte meg. Az Árpád híd építésekor alkalmaztak hazánkban először ún. szabadszerelést, ami lényeges famegtakarítással járt. Időközben átépült a Margit híd is, a munkálatokat Mihailich Győző irányította.
Divatossá váltak a vasbeton hidak is, az elsőt Érsekújvárott építették 1891-ben. Wünsch Róbert, majd Zielinski Szilárd volt ennek az építészeti megoldásnak korai szakértője, majd a már említett Mihailich Győző is bekapcsolódott a tervezőmunkába. Épült ilyen híd Temesvárott, majd a Brassó és Fogaras közötti vasútvonalon és másutt is. Ezt követően terjedtek el a vasbeton gerendahidak, később a vonórudas ívhidak, majd a merevítőgerendás ívhidak.
G. I.
