Fotótechnikai találmányok
Fotótechnikai találmányok
Nem sok találmány van, amely oly gyorsan hozta lázba az embereket, mint az 1830-as évek végén felfedezett, s igen gyorsan elterjedt fotózás. A nagy felfedezést követően egy évvel már fotóműtermek nyíltak, nagy számú szakkönyv jelent meg, az optikusok a lencsék továbbfejlesztésén dolgoztak, mások a csillagászati kutatásokban alkalmazták a fotográfiát, merész kutatók pedig már a színes fényképezésen törték a fejüket.
A 19. század nagy technikai forradalmát a fotótechnika, fotóoptika és fotóvegyészet területén is lemérhetjük, sőt talán itt követhetjük nyomon a legjobban, amelynek az az egyszerű oka, hogy ez a találmány, vagyis az előhívható és rögzíthető kép a közember számára is érthető s egyben döbbenetet keltő volt. Igaz ez a fémlemezre rögzített képekre éppúgy, mint az üvegen megmaradtakra, a papírképekre, és később a színes filmtechnika csodáira.
Hogy az ezüst-halogenidek fényérzékenyek, arra már 1727-ben rájöttek, s hogy árnykép rögzíthető ezüstkloridon, az egy 1802-es felismerés. Hogy a nátrium-tioszulfát fixírsóként alkalmazható, ez pedig egy 1819-es találmány. A fotózás igazi forradalmát még nem ezek a felfedezések jelentették, hanem az, hogy az ezüst-jodid rétegre rögzített kép higanygőzzel előhívható (ez Daguerre találmánya), továbbá az, hogy létrehozható kötőanyag nélküli ezüst-halogenid papír, s ekkor az előhívás ferrosók oldatával történik (ez Talbot találmánya).
A világ első fényképezőgépe (1816)
