Ártéri gazdálkodás
Ártéri gazdálkodás
Ne feledjük azt sem, hogy a hegyi folyók – s általában a folyók – a maguk kialakította szabályozatlan mederben folytak, hömpölyögtek, hatalmas ártereket hozva létre, s a növénytakaró múltjával foglalkozók megállapították, hogy a magyar honfoglalás időszakában a Kárpát-medence mintegy kétharmadát a folyók árterei foglalták el. A 18. század végén megkezdődött vízszabályozással sikerült elérni azt, hogy ennek az irdatlan területnek is több mint kétharmadát szántófölddé alakították. Ilyen eredménnyel még a németalföldiek sem büszkélkedhettek, pedig majd minden valamirevaló földrajztankönyvben arról olvashatunk, hogy az ország területéhez képest a legnagyobb vízborította területeket ők tudták művelhetővé tenni. Mint látható, ez a tudás a magyarországi szakembereknek is birtokában volt.
Természetesen az árterek sem voltak teljesen haszontalanok, s okos gazdálkodók azok egy részén ún. ártéri gazdálkodást folytattak, melynek során a holtágakat megpróbálták elvezetni az élővizekhez, vagyis kis csatornákat építeni, s ezzel csökkenteni az áradások mértékét. Logikus az is, hogy a folyók ártereiben komoly halászat folyt, s hogy ezt mily magas szinten tudták művelni elődeink, azt a jelen kötet halászatról szóló kicsiny fejezetében is igyekszünk bemutatni. Ezek a csatornák természetesen szabályozott vízlevezetők voltak, tehát azokra zsilipeket is építettek, amelyeken pl. a nagyobb halak fennakadtak, s így egyfajta szervezett és tervezett halászatról beszélhetünk.
15. századi szántóvető
