Sadler József, az első magyar szárítottnövény-gyűjtemény kiadója 1838-tól kezdve tanított gyógyszerészeket a pesti Tudományegyetemen. Láng Adolf Ferenc, a már említett szakfolyóirat kiadója volt az első olyan patikus, akit tagjává választott a Magyar Tudományos Akadémia is. Id. Wágner Dánielnek adatott meg elsőként, hogy a vegytan doktoraként foglalkozhatott gyógyszerészettel. Az 1828-29-es gyógyszerészorvosi növénytana fontos alapmű lett, ő maga pedig 1886-ban nemességet is kapott. Rozsnyai Mátyás neve az íztelen csersavas kinin felfedezőjeként vonult be a nemzetközi szakirodalomba. Csupán érdekességként említjük meg, hogy ő írta az első nagyobb magyar sakk-könyvet. Felletár Emil professzor "A törvényszéki kémia elemei" c. munkájával, s említett tankönyvével vált országszerte ismertté.
Gyógyszerészeink sokat köszönhetnek Ilosvay Lajos, Winkler Lajos, Szebellédy László, Weszelszky Gyula és Schulek Elemér vegyészprofesszoroknak, akik az analitikai kémia felől közelítettek a gyógyszerészethez.
A századvég legkiválóbb gyógyszerészeinek egyike volt Kazay Endre, egy gyógyszerészeti lexikon szerzője, míg a jelen század egyik legnagyobbja, a fiatalon elhunyt Kabay János, a mákszalmából előállítható ópiumalkaloidok felfedezője. Az általa alapított gyár, az Alkaloida máig használja híres eljárását.
Meg kell még említenünk Karlovszky Geyzának, az "Arany Sas" patika alapítójának a nevét is, aki elsősorban szerkesztőként segítette szaktársai munkáját, s ugyanez mondható Matolcsy Miklósról is, aki e szakma neves bibliográfusa lett.
Több művész, író eredeti foglalkozása is a patikusság volt. Az írók közül pl. Donászy Ferenc és Tömörkény István, a festők közül Rippl-Rónai József és Csontváry Kosztka Tivadar is – eredeti szakmáját tekintve – gyógyszerész volt.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.