Mi hiányzik Budapest színházi életéből a 20. század végén?
Mi hiányzik Budapest színházi életéből a 20. század végén?
Egy világvárosnak, kivált, ha világkiállításra és az idegenforgalmi metropolis címére is pályázik, kiépült színházszervezettel illik várnia helybéli és idelátogató közönségét.
Budapestnek két dalszínháza van, az Operaház és az Erkel Színház. Működik itt (ha méltatlan környezetben és feltételek között is) Nemzeti Színház. A felnőtt közönség utánpótlását hivatott biztosítani a Kolibri és a Budapest Bábszínház, valamint az Arany János Színház (1993-as állapot). Ha az eddigi elvárást akarjuk folytatni, találunk művészszínházakat: Katona József Színház, Radnóti Színház, és efelé tart a Budapesti Kamaraszínház. A "körúti színházak", a Víg és a Madách Színház, a közlekedés fejlesztésével idecsatlakozott József Attila Színház, valamint a tényleg körúti, eredetileg befogadónak szánt Játékszín vállalja a jó értelemben vett bulvárszínház feladatkörét, mint ahogyan a Vidám Színpad és a Mikroszkóp Színpad szórakoztató funkciója is egyértelmű. Helyét keresi a Rock- és újabban az Operettszínház. A kőszínházi évadot a Szabad Tér Színház játszóhelyei egészítik ki nyaranta.
A teljes színházi kínálatból hiányzik egy nagy látvány-(revü)színház és főleg: sok-sok kis kísérleti, pince-, szoba-, utca-, padlásszínház. Az elmúlt években létrejött színházi vállalkozások, a Független Színpad, a Karinthy Színház, a Merlin, a Komédium és a többiek a kísérleti művészszínház igényével nyíltak.
Több elképzelés forog közkézen ma is: új operacentrum a Köztársaság téren, "pesti Broodway" a Nagymező utca tengelyére telepítve, szórakoztató mulatónegyedek (színházakkal is) Óbudán vagy máshol. A színészet históriája azonban arra tanít, hogy csak a szerves fejlődés eredménye maradandó.
Amikor még csak egyetlen magyar játéknyelvű színház volt Pest-Budán: a nyitóelőadás színlapja
A népszínházi műsor gerincét fél évszázadon át a népszínmű alkotta. Tamássy József egy csárdajelenetben
K. F.
