A DUNA ELTERELÉSÉNEK C-VÁLTOZATA

Full text search

A DUNA ELTERELÉSÉNEK C-VÁLTOZATA
Bár a korábbi országgyűlés 1988 októberében – a konferenciákat, tüntetéseket semmibe véve – még a vízlépcső továbbépítésére szavazott, 1989 májusában végre felfüggesztettük Nagymaros építését. Felbontottuk az Ausztriával és Jugoszláviával kötött szerződéseket is: S már 1989 júliusában, amikor a felfüggesztés tényét – a megoldás közös keresését szorgalmazva – bejelentettük a szlovák félnek, említés történt az építkezés akár végleges elhagyásáról. Az új, demokratikus magyar parlament 1991 áprilisában – kissé megkésve – határozatban hatalmazta fel a kormányt az 1977-es szerződés megszüntetésére. Akkor még csak kevesen gondolták, hogy a demokratikus változásokat Szlovákiában nem követi magától a nagyobb odafigyelés a környezetre. Pedig nem követte: az építkezés leállítását el sosem fogadó Szlovákia 1992 őszén – egyoldalú lépéssel, a hírhedt C-változat szerint – elterelte a Dunát. Amint a térkép mutatja, ez nem más, mint a dunakiliti tározó üzembe helyezése magyarországi része nélkül. Ehhez az Öreg-Dunát nem Dunakilitinél, hanem Dunacsúnnál – még egészében szlovák terűleten – terelték el, mégpedig a tározónak a határ túloldalán lévő részébe, egy hevenyészett töltés mögé. De nemcsak ez, hanem a dunacsúni gát is csak félkész munka a maga elhibázott zsilipjeivel; éppúgy a rosszul megépített hajózóútvonal vagy a jégelvezetésre képtelen bősi vízlépcső is műszaki hibákkal teli. A víz viszont eltűnik a Szigetközből, és e sorok írásakor még nem tudni, elkerülhető-e egyáltalán az ökológiai katasztrófa.
K. D.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit