A marxizmustól a budapesti iskoláig
A marxizmustól a budapesti iskoláig
A századelőn a filozófiai baloldaliság és a marxista szocializmus hamar követőkre talált. E gondolatkör európai rangú képviselőjévé lett Lukács György; utána, mellette epigonok, dogmatikus kismesterek sokasága kővetkezett; a magyar filozófiai élet akkor halt meg, amikor – az 50-es években – "felvirágzott". A hazai marxizmus monolitikus gondolattömbjén Lukács tanítványai ütöttek rést: létrejött a budapesti iskola mint a marxizmus újraértelmezésének kísérlete.
Lukács György, századunk jelentős gondolkodója
Századunk első másfél évtizedében egyre nyilvánvalóbbá váló szakadás következett be filozófiai életünkben. Az ekkor színre lépő új nemzedéknek a szociáldemokrácia felől jövő vagy a polgári radikalizmus álláspontjára helyezkedő képviselői és a modern izmusok jegyében lázadó fiatalok a filozófiai kultúra radikális megújítása szándékával a bölcseleti élet "akadémiai" keretein kívül láttak hozzá eszméik megvalósításához. Részben politikai, részben ideológiai-morális különállásuk nem csupán elkülönülésre, hanem az akadémiai tudományosság radikális kritikájára is ösztönözte őket. Sorra jöttek létre az első világháború előtt és alatt azok a fórumok is, amelyek számukra megnyilvánulási lehetőségeket kínáltak: a Társadalomtudományi Társaság, a Szellemi Tudományok Szabad Iskolája, a Vasárnapi Kör, a Galilei Kör, a Huszadik század és a Szellem című folyóiratok, valamint számos más, esetleg csak rövid életű szervezet és folyóirat. Az e fórumok munkájában résztvevők köre legkésőbb 1918-19-ben radikalizálódott, és a baloldali, szociáldemokrata-kommunista szellemiség képviselőjeként dolgozott tovább, az esetek egy részében itthon, zömében évtizedekig kényszerűen külföldön.
