Bibó István
Bibó István
Bibó István (1911-1979) tanult mestersége szerint jogász volt, akinek érdeklődése hamar a politikaelmélet felé fordult. Egész életét egyetlen kérdés, a demokrácia problémája töltötte ki. Legjelentősebb írásai a háború utáni, koalíciós időkben születtek. E sorsdöntő években a magyar demokrácia válságáról, a reakció és a proletárdiktarúra fenyegetéséről beszélt, a magyar demokráciát a klasszikus liberális demokráciákhoz mérte és azokkal vetette egybe. Történetfilozófiai távlatú írásban vizsgálta a kelet-európai kisállamiság és nacionalizmus létét, a régió helyzetét vagy a két háború közötti történelmi út zsákutcáit. Talán írásai sorában legjelentősebb a zsidókérdésről szóló munka, amely elsőként néz szembe az antiszemitizmus évszázados múltjával és "gyümölcseivel", a népirtás szörnyűségével, azzal, hogy a bűnöket nem felejtve, de az előítéletek falát lebontva hogyan lehet kiutat találni a zsidókérdés rossz köréből.
A későbbi történelem Bibót, a politika elméletének tudósát a gyakorlati politizálás mezejére sodorta; 1956-ban – és a rá következő börtönévekben – a rendíthetetlen demokrata makacsságával igyekezett érveket találni vagy a nemzetközi jogot faggatni arról, hogy a nemzetek szabadsága és az államok demokratizmusa irányába milyen út, milyen eszközök és milyen intézmények vezetnek: olyanok, amelyek tanulnak 1956 "kisiklott" magyar forradalmából.
A történetbölcselő Bibó István
A filozófus a kortárs szemével, P. Paolozzi absztrakt kompozíciója hű tükre a modern gondolkodás és a modern gondolkodó zilált világának – a csúfolódó kortárs szemével
La Malinche fő piramisának részlete (Mexikó). Hamvas Béla ősi kultúrák világában kereste az emberi tudás ősforrását
H. P.
