László, a szent lovag
László, a szent lovag
Az 1077-től uralkodó László fejezte be a magyar egyházszervezet kiépítését; hazánk népe az ő korára lett visszafordíthatatlanul kereszténnyé, amit törvénykönyvének a hit jogait és az egyház privilégiumait bizonyító rendelkezései mutatnak. Sikeres hadvezér volt; az országba betörő kunok elleni győzelmei köré gazdag legendahagyomány épült. A magyar leányt elrabló kun vitézzel vívott viadala templomok belső festményeiben és miniatúrákban is ránk maradt. Királyaink 1918-ig tartó sorában ő volt az első, aki Horvátország királyi címét is viselte. Már életét csodák kísérték: üldözői feltartóztatására egy alkalommal mögötte nyílt meg a Tordai-hasadék, máskor pedig kardjának érintésére csupasz sziklából víz fakadt. A hazai Mária-tisztelet meggyökereztetője volt; pénzein, zászlaján is ott volt Szűz Mária, a Patrona Hungariae. István, Imre, Gellért az ő kezdeményezésére került a szentek sorába, ahová két évszázad elteltével ő is követte őket. Az utókor a hősi, lovagi keresztény erények bajnokának tekintette, akiben a lángoló hit és a buzgó jámborság vitézi bátorsággal, nagylelkűséggel és keménységgel társul. Nagyváradi sírja hazánk legjelentősebb középkori zarándokhelye lett, amely elpusztult ugyan a török időkben, de a tisztelet a neki szentelt templomokban, a csodáinak tulajdonított szent kutakban tovább élt, amint megmaradt ereklyéjének egy darabkája is, a régi magyar ötvösművészet remekének számító Szent László herma kincseként.
