A verbunkos
A verbunkos
Volt azonban egy megfoghatóbb, s felkarolásra nem érdemtelen "nemzeti" zenei anyag: a 18. század végi magyaros tánczene. A hangszeres gyűjtemények a 17. század óta tartalmaztak a nyugati típusú menüetteken, currantákon kívül a közös "kelet-közép-európai" divatot követő táncokat is (ungaresca, saltus, polonica stb. nevek). A 18. századi gyűjteményekben azonban feltűnik egy olyan stílus, mely a 17. századi magyar dal fejleményeiből, a kelet-európai tánchagyomány dallamaiból, a nyugati harmónia- és formavilágból sajátos elegyet gyúrt. E táncdallamokat olyan díszítőelemekkel, olyan ritmusmotívumokkal pitykézték ki, melyek másutt nem található, bizonyos értelemben tényleg magyar, s mindenki által könnyen felismerhető új modort hoztak divatba. Ezt a tánczenét hívjuk verbunkosnak. A verbunkost játszották kocsmákban, udvarházakban, mulatságokon, bálokon. Ebben a körben vált országos hírűvé Bihari János virtuóz előadó-művészete, s a cigánybandák a stílust ebben a körben fenntartották a 20. századig. De felfigyeltek rá a hazai zeneszerzők is: a 1819. század fordulója táján egyre-másra jelentek meg nyomtatásban is a magyaros táncfüzérek, hol csak egyszerű harmonizációban, hol kidolgozottabb "letétekben" (pl. Bengráf, Rigler és mások szvitmuzsikái). Sőt, színezésképpen, nem egy osztrák zeneszerző is beiktat rövid magyaros részleteket műveibe; gondoljunk például Mozart A-dúr hegedűversenyének, Haydn Rondójának, Beethoven III. szimfóniájának híres magyaros betétjeire (vagy a későbbi, hasonló jellegű 19. századi alkalmazásokra, pl. Brahms magyar táncaira).
Verbuválásnál dudaszóra táncoló katonák. Rézmetszet 1816-ból
