"Kultúrát nem lehet örökölni"
"Kultúrát nem lehet örökölni"
Ebben a helyzetben érte a magyar zenekultúrát a közelmúlt fordulata. Az állam már az 1980-as évek vége felé megkezdte "kivonulását" a zenekultúra támogatásából, majd 1990 után az egész intézményrendszer összeroskadt. Az állami támogatás leapadt anélkül, hogy más mecénások álltak volna helyére. A nyugati kommercializmus betört anélkül, hogy a komoly zenét fenntartó művelt polgárréteggel rendelkeztünk volna. A zenei műveltség ideológiai indokolása érvénytelenné vált, anélkül, hogy más értékrendszer védené. Magyarországnak a török kiűzése után szinte nullpontról indulva kellett felépítenie zenekultúráját. Az utolsó száz évben e zenekultúra színvonala sok tekintetben magasabb volt a nyugaténál, s volt, amiben példát is mutatott neki. Félő, hogy most, amikor a nyugat gazdasági jóléte az elérendő eszmény, elveszítetjük azokat az előnyöket és értékeket, melyeket több generáció áldozatos munkája szerzett meg számunkra.
Ezért is mérhetetlenül nagy a középkor és Bakfark, Kájoni és Esterházy, Istvánffy és Rigler, Erkel és Liszt, Bartók és Kodály örökségét megbecsülő, birtokló, gyarapító mai zenészek és zeneszeretők felelőssége. Mert "kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk." (Kodály Z.)
Legyen a zene mindenkié! – Iskolai kórus napjainkban
D. L.
