A hanyatlás időszaka
A hanyatlás időszaka
A magyar nóta nagyobb mértékű és látványos háttérbe szorulásának korszaka a második világháború után kezdődött el. A fiatalabb generációk öntudatos része erre az időre már Kodály és Bartók népdalos mozgalmához csatlakozott, s a nótát, mint a zenei szájhagyomány felszínesebb részét, legalábbis elvben, elvetette. (A gyakorlatban ugyanis nem könnyű éles határt húzni újabb stílusú népdalok és nóták között.) Főleg azonban a szocialista kultúrpolitika siettette a folyamatot azzal, hogy a magyar nótát egészében az úri és dzsentri világ örökségeként bélyegezte meg – holott erre az időre a mulató dzsentrinek már csak emléke maradt, nótát pedig főleg a "népi" rétegekben – a munkásság és még inkább a parasztság között – lehetett hallani. Az ötvenes-hatvanas években még az éttermi cigányzenészeknek is megpróbálták előírni, hogy naponkénti repertoárjukban csökkentsék a nóták arányát. Egyébként, az életrevaló nóták – nem annyira a hallgatók, mint inkább a táncra, menetelésre is alkalmas csárdás félék – erre az időre visszavonhatatlanul beépültek a zenei szájhagyományba. Főleg az újabb katonadalok közt akad sok nótaszármazék; ezek jó részének szerzőjét sem ismerjük: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét; Sudár magas; Szagos a rozmaring; Vékony héja van a piros almának; Sárga a csikó, sárga a nyereg rajta; Már minálunk, babám; Ez a vonat most van indulóba stb. Arra sem árt emlékeznünk, hogy századunk legnagyobb írói és költői között is akadtak nótakedvelők – köztük például Ady Endre. (Kedvenc nótái: Kilencet ütött az óra, este van; Befútta az utat a hó; Lement a nap a maga járásán.)
Napjainkban már alig van igény új nótákra. Idősek a nótakedvelők, és idősek az erősen megfogyatkozott számú nótaszerzők is. Nótastílusban már rég nem lehet meglepően újat alkotni. Századunkban a felsoroltakon kívül mégis akadtak tehetséges nótaszerzők, kik a figyelemre méltó nóták számát gyarapítani tudták. Néhány közülük – eredeti foglalkozásuk megjelölésével és zárójelben egy-egy nótájuk említésével: Hoppe Rezső zenetanár (Lakodalom van a mi utcánkba; Sas Náci könyvkereskedő (Erdő szélen nagy a zsivaj, lárma); Hubay Jenő hegedűművész (Minek turbékoltok, búgó vadgalambok?); Huszka Jenő operettszerző (Darumadár fenn az égen); Lányi Ernő zeneszerző (Minek a szőke énnékem); Buday Dénes zeneszerző (Este gyere, késő este); Erőss Béla adóhivatalnok, zeneszerző (Asszony lesz a lányból); Gyöngy Pál zeneszerző (Domboldalon áll egy öreg nyárfa; Járossy Jenő ügyvéd (Jó a lány, szép a lány); Kádas György pedagógus (Kék a búzavirág); Kalmár Tibor szalonzenekar-vezető (Kidőlt keresztfának nem köszön már senki); Kárpát Zoltán orvos (Cserfaerdő újra zöldül); Kertész Zsigmond Lajos jogász (Szép a rózsám, nincs hibája); Kubányi György színész (Most kezdődik a tánc); László Imre nótaénekes (Leszállt a csendes éj).
A magyar nóta teljes története szorosan kapcsolódik a cigányzenekarokhoz. Emezek a verbunkos korszakban, a 18. század végén és a 19. század első felében kifejlesztett s részleteiben azóta is finomított hangszeres stílus kellékeivel "öltöztetik" az egyszerű nótadallamot kellemes hangzású, népszerű zenévé. Hajdanában, mikor elődeink "cigányzenét" hallgatni mentek, a cigányzenészektől leginkább nótákat hallottak. A zenészek pedig nemcsak művelték a nótát, hanem némelyek közülük alkotásával is megpróbálkoztak. A híres verbunkosszerző Bihari János, a csárdásszerző múlt századi Rácz Pali és az ugyancsak híres Dankó Pista után századunkban is akadtak sikeres nótaszerző cigányzenészek: Farkas Sándor (Hajlik a rózsafa, hajlik a lány); Kórodi György (Kék a kökény, recece); Radics Béla (A faluban nincs több kislány, csak kettő); Purcsi Pepi (Magas jegenyefán sárgarigófészek); Rácz Béla (Piros rózsák beszélgetnek) és idesorolhatjuk a zsidó származású prímást, Ányos Lacit is (Énnálam egy boldog óra igen ritka vendég). Hosszasan folytathatnánk a sort, hiszen legalább fél évszázad óta szinte minden valamirevaló cigányprímásnak van nótaszerzeménye. Újabban azonban inkább virtuóz hegedűdarabokkal próbálkoznak. Ez is jele annak, hogy magyar nótára nincs igény. Manapság az erősen fogyatkozó cigányzenés étteremeket nagyrészt külföldi vendégek látogatják, akik "Zigeunermusik" címen szöveges dallamokra nem kíváncsiak.
Dankó Pista (1858-1889)
S. B.
