Siratóénekek – a finnugor hatás
Siratóénekek – a finnugor hatás
A honfoglalás előtti századokba, talán még az ugor együttélés korába vezet vissza a halottsiratás népszokásának zenei stílusa. Eredetileg nemcsak siratásra használhatták e dallamokat, hanem különféle rituális vagy epikus szövegeket adtak elő rajta. Az ősök dicső tetteit elmondó elbeszélések, a szellemüket felidéző vagy őket gyászoló szertartásos szövegek egyaránt társulhattak ezzel a rögtönzött, verstani szabályosságot nem ismerő zenei stílussal. Helyesebben: stílusokkal, hiszen az Erdélyben élő "pentaton" sirató (főhangjai: d'-c'-b-g-[f], szolmizálva: mi-re-do-la-[szó]) és az egész nyelvterületen ismert ,diatonikus' sirató (főhangjai: g'-f-d'-c, majd tetszés szerint lefelé tovább terjeszkedve á-ig vagy g-ig = szolmizálva: re' -do'-ti-la-szó, esetleg lefelé mi-ig vagy re-ig) ugyanabban a szabad formában és hasonló funkcióban használatos. Hasonlít ez a két stílus egymáshoz abban is, hogy a rögtönzött szöveg nagy részét a hangkészlet felső három-négy hangján időzve mondják el, s csak egy-egy mondat végén ereszkednek le a mélyebb hangfekvésbe. A két stílushoz rokon dallamokat találtak a kutatók ugor rokonnépeinknél; de távolabbi ihletőjük egy nagy európai ősstílus lehet: ezzel magyarázhatók például a gregorián dallampárhuzamok. Később mindkét dallamstílus – szilárd formába öntve – népdalszövegekhez is társult (keservesek, balladák, halottas énekek). Így tehát a 20. századig megmaradt szabad formájú halottsirató mellett kialakult e stílusok strófikus ágazata is. Hogy legismertebb példáira hivatkozzunk: a pentaton siratóstílus leszármazottja a "Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál", a diatonikus siratóstílusé a "Katona vagyok én, ország őrizője".
A fent említett két stílusban a vezető szerep a szövegé, a dallam annak van alávetve; a szövegek eredetileg epikus (elbeszélő), szertartásos (dicsőítő, gyászoló) jellegűek lehettek. A ritmus a beszédszerűséghez közel álló "parlando".
Kodály klasszikus Nyitra-vidéki siratógyűjtéseiből
