1983 legnagyobb eseménye a Szörényi-Bródy szerzőpáros alkotása: "István, a király". A rockopera megmozgatta a zenei életet, s hogy a lemezvásárlókat se hagyta hidegen az alkotók jövőbe látó üzenete, bizonyíték a félmillió eladott példány. A főbb szerepeket Vikidál Gyula, Varga Miklós és Nagy Feró énekelte.
A nyolcvanas évek közepén tovább színesedett a mezőny. Az alternatív zenekarok (A. E. Bizottság, Kontroll Csoport, URH, Európa Kiadó) is rangot vívtak ki maguknak, főleg a budapesti klubéletnek köszönhetően, hiszen lemezfelvételhez csak elvétve jutottak. A countryegyüttesek (100 Folk Celsius, Bojtorján) a gyerekközönség kegyeit keresték. A legsikeresebb slágergyáros zenekarok közé a Dolly Roll, R-Go, Neoton, Hungária, Első Emelet, Marcellina PJT. és a Napoleon Boulevard tartozott.
Igényesebb hangot ütött meg az időközben átszerveződött Bikini (frontemberek: Németh Alajos és D. Nagy Lajos), továbbá a Janicsák István vezette Z'Zi Labor. A Veresegyházi Asszonykórus fölvonultatása, és a világslágerek átdolgozása merész, sikert érdemlő tett volt.
Szólni kell az együttesek árnyékában élő, ám munkásságukkal nem egyszer évtizedeket átívelő szólistákról is: Cseh Tamás, Dinnyés József, Katona Klári, Komár László, Soltész Rezső, Szűcs Judit és Zalatnay Sarolta lemezei sok örömet jelentettek a zenekedvelőknek.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.