Realizmus, népiség
Realizmus, népiség
A szociális és nemzeti kérdésekkel való következetes szembenézés igénye a harmincas évek elején induló fiataloknál már meghatározó. A szociális és kulturális munka felé fordulók a parasztságban, a néppel való szolidaritásban vélték felfedezni a kisebbségi értelmiség megmaradásának a lehetőségét. Kezdetben az Erdélyi fiatalok (1930-1940) c. lap körül csoportosultak, s ott voltak a népfrontos jellegű Vásárhelyi Találkozón (1937) is, amely a parancsuralmi törekvésekkel szemben a demokratizmust, az idegen hódító szándékokkal szemben a Duna-menti népek együttműködésének gondolatát állította. Leginkább a realizmus irányába tájékozódtak; realizmusukban egyre inkább harmóniába került a Helikon művessége és a Korunk kemény látása. A kisebbségi létről, a külváros és a szórványok életéről szóló írások megjelentetésére teremtették meg az Erdélyi Enciklopédia kiadót (1939). Bözödi György (1939-1989) a székelység jelenét és történelmét írta könyörtelen realizmussal (Székely bánja, 1938), Asztalos István (1909-1960) a szegénységet rajzolta keserédes ízzel. Szemlér Ferenc (1907-1978) a Nyugat formakultúrájával fogalmazott verseivel milliók szenvedéseire reagált, Horváth Imre (1906-1993) gyémántosra csiszolt négysorosaiban az élet törvényszerűségeinek felvillantására törekedett. Szabédi László (1907-1959) romantikával ölelkező realizmusa már a népiség jegyében bontakozott. A népiség irányába indult Kiss Jenő (1912-1995), s szólalt meg Gellért Sándor (1917-1987) s a paraszti mélységből felbukkanó Horváth István is (1909-1977).
Tehetségek, ígéretek, kezdeményezés volt hát bőven. A kibontakozás azonban elmaradt. A Romániában bevezetett királyi diktatúra a semmire csökkentette a kisebbségek cselekvési lehetőségét, a Bécsi döntés (1940) pedig Erdélyt kettészakította. A Magyarországhoz visszakapcsolt Észak-Erdélyben a Korunkat megszüntették. A Helikon és a Pásztortűz tovább élt, őrizve az erdélyi szellemiséget. A népi, realista irányba tájékozódó fiatalok (Szabédi László, Kiss Jenő, Bözödi György, Asztalos István, Horváth István) időszaki folyóiratot is indítottak (Termés, 1942-1944). A Dél-Erdélyben rekedt félmilliónyi magyarság azonban irodalmi intézmények, kiadók, folyóiratok nélkül maradt.
Tamási Áront végakarata szerint szülőfalujában, Farkaslakán temették el. A nyughellyel átellenben áll Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor alkotása, a kilenctonnás trachitba faragott emlékmű
Mécs László verseskötete „Kosice-Kassa” jelöléssel 1930-ban jelent meg
