RAGOK ÉS JELEK (Csikvári Gábor)
RAGOK ÉS JELEK
(Csikvári Gábor)
(Csikvári Gábor)
Ha a szavakat mondatba fűzzük, egymással való összetartozásukat, lazább vagy szorosabb kapcsolatukat mindenképpen jelölnünk kell valamilyen nyelvi eszközzel. Lehetnek ezek persze testetlen, vagy ahogy a szaktudomány mondja: szupraszegmentális eszközök is, amilyen a hangsúly, a hanglejtés stb. Azonban nem ez a jellemző: a szavak ragok és jelek felhasználásával épülnek előbb szószerkezetekké, majd ezek kapcsolódásával mondattá.
A jel olyan toldalék (szuffixum, morféma), mely a szó fogalmi jelentését valamilyen nyelvtani jelentésmozzanattal egészíti ki. Így például a névszóknál használatos többesjel azt fejezi ki, hogy az adott dologból nem egy van, hanem több; vagy az igéknél a feltételes mód jele azt, hogy a cselekvés nem történik meg, de a szubjektív lehetősége megvan. A jelnek tehát a jelentésre is befolyása van. Ezzel szemben a rag a jelentést már nem befolyásolja, szerepe az, hogy a szót a mondatban „elhelyezze”, mondatrészértékét meghatározza. A jelek és ragok a szó alapjelentését pontosítják, mondatbeli szerepét kijelölik, így a szavak készen állnak a mondatainkban való közvetlen felhasználásra.
Mivel a jelnek a jelentésben része van, a szótő (vagy éppen a szójelentést megváltoztató, tehát az ilyen értelemben a szó szerves részének tekintendő képző) után kell állnia. Rag csak a szóalak legvégén állhat, tehát minden szó legfeljebb egy ragot kaphat.
A híres Debreceni Grammatika
