Napjaink publicisztikai stílusa
Napjaink publicisztikai stílusa
Utaljunk röviden arra is, mi jellemzi napjaink publicisztikai stílusát. Pozitívumnak tarthatjuk a következő jelenségeket:
a) Színben, változatosságban gazdagodott. Jól mutatják ezt az újságcikkek és a rádiós, valamint televíziós műsorok címei: felidéző cím: „Sok kicsi sokra megy”; módosított felidéző cím: „Indulatok a könyvtárban”; lakonikus cím: „Kitiltották, visszatért”; szignálcímek a televízióban: „Ablak”, „Panoráma”; humoros cím: „Gyuszi ül a fűben”
b) Az élőbeszéd, a hangos stílus – éppen a rádió és a televízió révén – jóval nagyobb és a különböző műfajokban kikristályosodó szerepet kapott.
c) Mintha a terjengős, bonyolult fogalmazás valamelyest visszább szorult volna.
d) Az írott sajtóban a nyelven kívüli eszközök a korábbiaknál gyakrabban szerepelnek (lásd pl. a reklámokat, a hirdetéseket, de a „6-A-LOMTALANÍTÁS”-hoz hasonló „beszédes” címeket is).
e) Végül megemlítem, hogy a Duna televízió meggondolt műsorpolitikájával hozzájárul a magyarság összetartozástudatának a megerősítéséhez, valamint múltunk és irodalmunk megismertetéséhez.
De mai sajtónyelvünkben vannak negatív jelenségek is.
a) Korábbról megmaradt, sőt újakkal gyarapodott a sajtófrazeológia (sablonok, közhelyek stb.).
b) A sajtónyelv továbbra is kedveli a divatos jelenségeket, köztük a gyakran homályos értelmű és bizonytalan helyesírású, valamint kiejtésű idegen szavakat: volumen, restrikció, evakuál, konfrontáció stb., illetőleg meglátás, ráfordítás stb.
c) Ezeknél is nagyobb baj, hogy a mai sajtónyelv is terjeszt – sőt tekintélyével megerősít – bizonyos negatív jelenségeket, mint például a hangos stílus területén a hadarás és a vele együtt járó hang- és szótagelnyelés, továbbá a nem tiszta hangképzés, a rossz hangsúlyozás, a helytelen szünetek vagy éppen a szünetek elmaradása stb.
d) De talán a legnagyobb hibának azt tarthatjuk, hogy az ízléstelenség, a durvaság, a trágárság, általában az utca nyelvhasználata „bevonult” az írott sajtóba és még nagyobb mértékben a televízióba, sőt a szépirodalomba is.
Nagy László és Weöres Sándor képversei
