A magyar nyelv változatai

Full text search

A magyar nyelv változatai
Az emberi társadalmak mindenütt tagoltak, ennek következtében tagoltak, rétegzettek a természetes nyelvek is. Azaz ahogy a társadalmak különböző csoportok alapján szerveződnek, akként a nyelvek is változatokban élnek. Ha tehát megszólalunk magyarul, akkor a magyar nyelv valamelyik változatán tesszük azt. Mindegyik változat meghatározott funkciót tölt be, mindegyiknek megvan a maga szerepköre, tehát létjogosultsága is. Közöttük azonban számottevő különbségek vannak vagy lehetnek szerepük, egymáshoz való viszonyuk, megítélésük, elterjedtségük stb. tekintetében. A mai magyar nyelv fő nyelvváltozattípusai a köznyelvi változatok (a beszélt és az írott köznyelv), a társadalmi változatok (a csoport- és a szaknyelvek), valamint a területi változatok (a nyelvjárások). A köznyelvi változatok viszonylag új keletűek. Kezdetben s hosszú évszázadokon át nyelvjárásokban élt a magyar is. Az írott köznyelv eredetileg szűk hatókörű csoportnyelv volt, amely később presztízsváltozatként legitimizálódott és intézményesült. A nyelvjárások földrajzi és részben foglalkozási, a csoport- és szaknyelvek pedig a társadalom foglalkozások szerinti tagolódásának a következménye.
Felsőőri férfiak és nők nyelvválasztása
 
Beszédtárs
BeszélőÉletkor1234567891011
A14MNMNNNNN
B15MNMNNNNN
C17MNMNNNNN
D25MNMNMNMNNNNNN
E27MMNMNNNN
F25MMNMNNNN
G42MNMNNNNNN
H17MMNMNNNN
I20MMMMNMNNNNN
J39MMMNMNMNN
K22MMMNMNMNN
L23MMMNMMNMNN
M40MMMNMNMNNN
N52MMMNMMNMNNN
O62MMMMMMNMNMNMNN
P40MMMNMMNMNMNMNN
Q63MMMMMMNMN
R64MMMMMMMNMNMN
S43MMMMMMNMN
T35MMMMMMMNMMN
U41MMMMMMMNMMM
V61MMMMMMNMMN
W54MMMMMMMMN
X50MMMMMMMMMN
Y63MMMMMMMMMNMN
Z61MMMNMMMNNMN
A174MMMMMMMMNMM
B154MMMMMMMMNMM
C163MMMMMMMMMNMM
D158NMMMMMMMM
E164NMMNMMMMM
F159MMMMMMMMMMM
 
Az adatok interjúkból származnak, mert a kérdés irreleváns, pl. 14 éves adatközlőnek még nincs házastársa.
 
Beszédpartnerek: 1. Isten, 2. nagyszülők és a velük egyidősek, 3. feketepiaci kapcsolat, 4. szülők és a velük egyidősek, 5. barátok (kollégák), azonos korú szomszédok, 6. testvérek,
7. házastárs,
8. gyerekek és a velük azonos korúak, 9. állami tistviselők, 10. unokák és a velük azonos korúak, 11. orvos.
A Guttman skálára való illeszkedés: 97%. Beszélők száma = 32 (férfiak és nők)
N = német M = magyar
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit