Könyvet a népnek!
Könyvet a népnek!
A könyvekhez olvasni tudó és olvasni vágyó, ismereteket és szórakozást kereső olvasók kellenek, emberek, akik iskolákat járnak végig, hogy műveltséget szerezzenek.
Mária Terézia oktatási reformjától – a Ratio Educationistól – a 19. század végéig nagyarányú fejlődésen megy át a magyar népoktatás. Száz-egynéhány év alatt a népiskolák száma 4000-ről közel 16 000-re nőtt, jelentősen szaporodtak a gimnáziumok és más középiskolák s az oktatáshoz utánpótlást adó tanítóképzők.
Az olvasóközönség kialakulását segítették elő a reformkorban, majd a kiegyezés után megjelenő hírlapok, divatlapok, irodalmi folyóiratok, majd azok a törekvések, amelyek szerint könyvtárakat kell szervezni és olcsón jó könyvet kell adni a népnek, szemben a „ponyvairodalom mételyével”. A vitához még Kossuth is hozzászólt, kételkedve abban, hogy a „krajcáros” ponyvairodalom a nép köréből könnyen kiűzhető.
A nyomdaipari háttér a század közepén készen állt. Az első pesti nyomda 1756-ban alakult, 1852-ben egyedül a híres Bucsánszky kiadó már két gyorssajtóval, egy hagyományos vassajtóval, „tizenkét szedővel és egy nyomómesterrel”, 1867-ben hét gyorssajtóval dolgozott, ugyanannyival, mint Heckenast és Emich. Ennek eredményeként a múlt század végén évenként közel kétmillió példányban jelentek meg a kalendáriumok.
„Ezen esztendőben Márs uralkodik...” jósolta a kalendárium 1872-ben, s igaza is lett, bár nem biztos, hogy Stanislaus Dubranovski, a jós, a csillagos égbolton találta ezt az igazságot
