Szenci Molnár Albertnak nagy szerepe lehetett abban, hogy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György gyulafehérvári főiskoláján egymás után jelentek meg a neves német tanárok. Először barátja, a német barokk költészet úttörője, Martin Opitz bukkant fel itt rövid időre, majd jöttek (1630-ban) a háború által szétdúlt herborni akadémia professzorai: Johann Heinrich Alsted, Johann Heinrich Bisterfeld és Johann Ludwig Piscator. Velük a legkorszerűbb európai műveltség és művelődési program érkezett Erdélybe, tanítványaik között már Herbornban is olyan kiválóságok voltak, mint Johann Amos Comenius. Alsted volt az ún. enciklopédizmus legjelesebb képviselője, ami azt jelentette, hogy minden tudományágat egyetlen lexikonban igyekezett összefoglalni. Törekvéseit veje, Bisterfeld folytatta, de nála ez már összekapcsolódott a puritanizmus támogatásával. Szakított a humanizmussal, nem nyelvi képzést akart, hanem a tudományokat kívánta oktatni, s fontosnak tartotta az anyanyelvi iskoláztatást is. Ő indította el a pályáján a század egyik legjelesebb magyar pedagógusát és tudósát, Apácai Csere Jánost.
Ugyanebben az időben a barikád másik oldalán, a konzervatívok (ortodoxok) között is volt örököse a tudományos törekvéseknek: Geleji Katona István erdélyi református püspök 1645-ben megjelent Magyar grammatikácskája fontos lépés volt a tekintetben, hogy igyekezett a nyelvi jelenségeket nem a latintól függetlenül nézni.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.