Zrínyi és a barokk hősi képlet
Zrínyi és a barokk hősi képlet
Amikor – Arany János szavaival – kijelentjük, hogy „Zrínyi egészen koráé”, nem csupán a már említett elkötelezettségre, aktualitásra gondolunk, hanem arra az életérzésre, ízlésvilágra, s emberi magatartásnak és a művészi alkotásnak azokra a standard-jeire és modelljeire is, amelyek a 17. századi Európában érvényesek voltak. Összetett jelenséggel van dolgunk: magának a „barokknak” mint korstílusnak a fogalomköre máig vitatott; a szó jelentéstartományát viszonylag nemrég terjesztették ki például a 17. század eleji klasszicizmus körére is, s ezzel erőteljesen a barokk körébe vonták olyan országok kultúráját is, mint Franciaország. Számunkra ez éppen Zrínyi művészetének tükrében tűnik nemcsak elfogadhatónak, hanem meggyőzőnek is, különösen a corneille-i típusú hősiességnek a Zrínyiével való rokonsága révén. Ugyanis elsősorban a „heroikus és küzdő magatartás” (Klaniczay) kapcsolja Zrínyit legerősebben századához. Ennek jellegzetesen barokk jegyei a lehetetlenségnek feszülés, a sarkított konfliktusok, a sors és az isteni akarat kifürkészhetetlen, kérlelhetetlen karakterének erősödése; s ezen belül vívja küzdelmét a hős –, nemcsak az eposz és a tragédia, hanem a politika, a történelem ,,világ nagy színpadának” hőse is –, mély hitbéli meggyőződéssel, az isteni igazság és hatalom földi megfelelőjével, az uralkodói tekintélyelvvel szembeni lojalitással, valamint a hagyományos, emberfölötti heroizmussal társuló fejedelmi erényeknek, az okosságnak (prudentia) és mértéktartásnak (temperantia) latbavetésével. S ezzel el is érkeztünk Zrínyi főművének, a Szigeti veszedelemnek (Obsidio Szigetiana) világába, amelyben Zrínyi emberi személyiségének legmarkánsabb jegyei kifejezést nyernek.
