A hetvenes évek közepén kezdődő pályaszakaszában mintha visszahajlana ahhoz az epikus elbeszélésmódhoz, amelytől korábbi évtizedeiben elrugaszkodott. De nem azért, hogy folytassa, hanem azért, hogy kísérletei során leszűrt eredményeivel átalakítsa azt. Az utolsó évtizedek írásaiban kamatoztatja mindazt a prózapoétikai vívmányt, amelyre pályája során szert tett. Írói világába fokozatosan integrálja az élettörténet után a családtörténetet (Magyar novella, Anyasirató), a helytörténetet (Térkép Aliscáról), majd a magyar és közép-európai történelmet is (Anno, Sutting ezredes tündöklése, Fakó foszlányok nagy esők évadján), egészen a mitikus mélységekig visszanyúlva (Szárnyas lovak), de nem nyitva új idődimenziót, hanem a múlt rétegeit mindig a jelen síkjára helyezve, izgató jelen-létté változtatva, aktualitássá felforrósítva. Alighanem ezek azok a művek, amelyekben Mészöly a pálya csúcsára érkezett. A kísérletezés, az újítás bennük nem annyira tettként, hanem eredményként van jelen, az író világának eredetiségét szolgálva. Mint a művek címei is jelzik: Pannon töredék, Az én Pannóniám, Volt egyszer egy Közép-Európa, ekkor válik az életmű egy korszak és egy történelmi, kultúrtörténeti övezet önismeretének dokumentumává, anélkül, hogy üzenetének egyetemességéből ezáltal veszítene.