NAGY LÁSZLÓ (Vasy Géza)
NAGY LÁSZLÓ
(Vasy Géza)
(Vasy Géza)
Az 1945 után kibontakozó költői pályák közül az egyik legjelentősebb az övé. Szakított a múlt századi lírai realizmus hagyományait követő tárgyias-leíró jellegű költészettel, s látomásos-szimbolikus-mítoszi világot hozott létre mind a szemléletmódban, mind a poétikában.
Felsőiszkázon, Veszprém megyében született 1925-ben, paraszti családban. Tíz éves korában súlyos betegség támadta meg a lábát, élete végéig járógép használatára kényszerült. Pápán járt polgáriba, majd kereskedelmi középiskolába, 1945-ben érettségizett. Egy év múlva a fővárosba költözött. Előbb az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskola diákja, aztán a bölcsészkarra iratkozik be. Tanulmányait félbehagyja, mert 1949 őszén – már elismert fiatal költőként, hiszen könyvhétre megjelent első könyve (Tűnj el fájás) – Bulgáriába utazik nyelvet tanulni, hogy műfordítója legyen a bolgár irodalomnak.
Hazatérése után házasságot kötött Szécsi Margittal, aki maga is kiváló költő lett. 1953 és 1956 között a Kisdobos szerkesztőségében dolgozott, később nagyon sokat fordított. 1959-től 1978-ban bekövetkezett haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa. Megkapta a Kossuth-díjat (1966), a Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúját (1968, Macedonia), a Botev-díjat (1976, Bulgária).
)
Kiss Ferenc, Nagy László és Kormos István Erdélyben, Kőrösfőn 1975-ben
