„Ajándék a nemzetnek”
„Ajándék a nemzetnek”
Irányzatok, stíluseszmények keletkeznek és elmúlnak, de a magyar írók világirodalmi kíváncsisága és fölfedező, elsajátító kedve töretlen. Tanúskodnak erről a napjainkban szaporodó újrafordítások, amelyek az első pillanatban talán kegyeletsértésnek tűnhetnek föl (a nyolcvanas-kilencvenes években megjelent a Szentivánéji álom, a Julius Caesar, a Hamlet, a Tartuffe, a Faust, az Anyegin új fordítása), de amaz ismeretes tényt bizonyítják, hogy az irodalmi hagyomány mindig eleven erő marad, végérvényesen sosem sajátítható el, és minden törekvésnek, stílusiránynak, sőt egyes alkotónak nemcsak joga, hanem érdeke és feladata is, hogy – Babits kifejezésével – a műfordítás „ajándékát” átadja nemzetének.
