Politikai újságírás a reformkorban
Politikai újságírás a reformkorban
A sajtó a 19. századi reformmozgalom középpontjába került, de nem mint a követelések megjelenítője, hanem mint azok jelképe. Sokáig ugyanis a hatalmi érdekeket szolgáló „politikai” lapok voltak a nyilvánosság egyedüli fórumai, miközben a megyékben szerveződő köznemesi ellenzék nem volt képes üzeneteit eljuttatni a közönséghez. Jól példázza mindezt, hogy miközben Kossuth a középkori angol újságlevelekhez hasonlóan kézzel jegyeztette és terjesztette a diéta eseményeit (Országgyűlési Tudósítások, 1832-1836, később Törvényhatósági Tudósítások, 1836), folyamatosan megjelent a történésekről tudomást sem vevő első magyar rendszeres hírlap, a Hazai Tudósítások (1806-1840). A Kultsár István szerkesztette újság kezdetben közölhetett ugyan belpolitikai témájú írásokat, és csak ilyeneket, de I. Ferenc 1831-es, a politikai cikkek megjelenését tiltó rendelkezése után egyre jelentéktelenebbé és konzervatívabbá vált, míg 1840-ben a katolikus egyház befolyása alá nem került. (Magyarországon a nyolcszáz olvasót kiszolgáló Hazai Tudósítások volt az egyetlen hírlap, miközben Londonban negyvenkét újság jelent meg, egyenként egy-ötezer példányban, s a korábban irodalmi meghatározottságú, kultúráról-politikáról elmélkedő nyilvánosság a tömegkommunikációs eszközök, a tömegkultúra által uralt szférává vált.)
Kultsár István (1760–1828) író, szerkesztő. Kiadta és írta a Hazai tudósítások (1808-tól, Hazai és Külföldi Tudósítások) c. újságot, az első, hosszabb ideig fennmaradt magyar nyelvű napilapot
Széchenyi István helytelenítette, hogy a Pesti hírlapban Kossuth Lajos érzelmekre építő politikai agitációt folytat
Ezzel szemben nálunk még a cenzúra eltörlése volt napirenden, melyről a változásokat igénylők is eltérően vélekedtek: a köznemesség nem megszüntetni kívánta ezt a túlhaladott intézményt, hanem azt sérelmezte, hogy nem szólhat bele annak működésébe. Még a fiatal Kossuth is elfogadta, hogy a véleményközlés az arra érdemesek joga. Kölcsey és a plebejus Táncsics Mihály is úgy látta: „mi még a sajtószabadságra meg nem értünk”, „a sajtószabadság... oly fél vad és meg nem ért nemzeteknek, mint mi vagyunk nem való”.
