Folklór és nemzeti kultúra
Folklór és nemzeti kultúra
Kölcsey Ferenc 1826-ban megjelent Nemzeti Hagyományok c. tanulmányában összekapcsolta a magyar nemzeti azonosságtudatot a mai szóval folklórnak nevezett jelenségek vizsgálatával. Ez nála egyszerre költői program és tudományos feladat.
Ez az egybekapcsolás azóta is jellemzi a magyar kultúrafelfogást. Noha más nemzetek is büszkék néphagyományaikra (főként környezetünkben, mint mondjuk a bolgár, román, ukrán, szlovák kultúra esetében), nálunk is szinte elképzelhetetlen, hogy nemzeti kultúránk értékeinek felsorolásakor elfeledkezzünk a folklórról, illetve ennek hatásáról nemzeti kultúránkra. A népiesség számos változata majd két évszázada társadalmi és politikai program is nálunk. Ugyanakkor csak ritkábban vált metafizikává, filozófiává (mint ahogy például az erdélyi román Lucian Blaga a román balladáról elnevezve a „miorítikus időről és világszemléletről” filozófiai értelemben beszél). Nemzeti ideológus-íróink (Szabó Dezsőtől Németh Lászlóig, Móricz Zsigmondtól Illyés Gyuláig) inkább a falu és a nép, mint közvetlenül a folklór (népköltészet) értékeit tartják követendőnek. Poétikai vonásokat emel viszont világképpé Csoóri Sándor felfogása, népköltészetünk „szimbolizmusáról” szólván.
