A novella megújítója
A novella megújítója
A kortárs novellisták az újat a festésben, a pszichologizmusban, a zeneiségben keresték leginkább, Móricz Zsigmond mindenekelőtt a valóságra figyelt. Az életet hozta s azt a meggyőződést, hogy az irodalomnak az élet résztvevőjének és hitvallójának kell lenni. Színén és fonákján rajzolt mindent, a magyar föld alakjait olyan friss látással, mintha ő találkozott volna velük először. A stílromantika, a festés, a formák felbontása korában is klasszikus elbeszélő modorban, népi ízekkel telített nyelven. Mint egykor Maupassant a francia irodalomban, ugyanazt igazolta: a klasszikus formák újrafogalmazhatók. A móriczi novella (például a Hét krajcár, a Csipkés Komárominé, a Tragédia, a Birkaitató válú) a maga korában akár európai jelentőségű lehetett volna. A novella széthullásának idején Móricznak sikerült újraalkotni a műfaj klasszikus formáját. Megtartotta a régi elbeszélő modort, a kompozíció tömörségét még fokozta is. A biztos vonalvezetés, a fordulópont, a tömörség a klasszikusok öröksége, a líraiság, a tudatosba belejátszó tudatalatti rajza és nyelvi bátorsága a korabeli modernséggel rokonítja. S innen nézve történésre épülő stílusa nem elmaradottság, hanem többlet, amellyel meghaladta a kor vizuális festői hatásokat kereső irodalmát.
